Egyetemet foglaltak az olasz diákok

Több órán át tartott az egyetemista tüntetők és a rendőrség újabb összecsapása az olaszországi Bolognában pénteken, ahol a hallgatók egy része napok óta tiltakozik, másik részük viszont a tüntetések végét sürgeti.

  • MTI

Három hallgatót őrizetbe vettek a Bologna városát megbénító demonstrációk végén. A fiatal tüntetők utcafoglalással, ülősztrájkkal, üvegek dobálásával szálltak szembe a rohamrendőrséggel, amely többször is megpróbálta feloszlatni a több száz fős csoportot.

A tüntetést az egyetemi függetlenségét szorgalmazó baloldali hallgatói szervezetek hirdették meg. Csütörtökön elfoglalták a bolognai bölcsészkar könyvtárát az épület bejáratánál tervezett beléptető rendszer ellen tiltakozva. A könyvtárból a rendőrség vonszolta ki a diákokat.

A tüntetők bejelentették, hogy szombat délután folytatják tiltakozó akciójukat, és keddre hallgatói gyűlést hirdettek. A tanuláshoz való jog hirdetésének semmi köze az erőszakhoz, törvénytelenséghez, megfélemlítéshez - mondta Valeria Fedeli olasz oktatásügyi miniszter.

A tüntetések leállítására aláírásgyűjtés is indult, amelyhez már több mint négyezer hallgató csatlakozott.

A legrégebbi európai egyetemként ismert bolognai oktatási intézmény karaira mintegy nyolcvanezer hallgató jár.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.