Egy amerikai egyetem többé nem kér Kolumbusz Kristófból

Ezentúl a Brown University is inkább az őslakosokról emlékezik meg, semmint Kolumbusz Kristófról.

  • Eduline
Wikipédia

Emlékeztek még, amikor arról írtunk, hogy nem minden amerikai van elragadtatva a Columbus Day-től? Nos, a Brown University-n is úgy gondolták, hogy talán nem a megfelelő embert ünneplik.

Minden október második hétfője Kolumbusz Kristóf napja az Egyesült Államokban már 1934 óta. Azonban főleg az őslakosok leszármazottai számára ő nem egy hős, aki felfedezte Amerikát, inkább a „gonosz”, az „első terrorista”, vagy éppen „megszálló”.

A Rhode Islandi Brown University-n korábban sem nevezték Columbus Day-nek a második októberi hétfőket – ahogy több államban sem teszik már -, de most egyenesen őslakosok napjára keresztelik.

A napokat az egyetemen az őslakos amerikai kultúra tiszteletének szentelik – mondta el az egyik professzor a New York Timesnak.

A változtatást egy, az egyetemen működő őslakosok jogaiért küzdő szervezet kezdeményezte.

A Kolumbuszról elterjedt mítoszokat egyébként tényleg az oktatásban kell elkezdeni lerombolni. Amikor egy wisconsini tanár először beszélt a diákjainak arról, milyen rémtetteket követtek el a kontinensen az európaiak, leesett az álluk, mert eddig úgy tudták, ők igazi hősök voltak.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.