Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Augusztus elejéig működtethető a Kecskeméti Főiskola a jelenleg rendelkezésre álló keretből - írja a baon.hu.

Augusztus elejéig működtethető a Kecskeméti Főiskola a jelenleg rendelkezésre álló keretből - írja a baon.hu. Az intézmény állami támogatása négy év alatt majdnem felére csökkent: 2008-ban még 2,82 milliárd forintot kaptak, idén már csak 1,5 milliárdot. A tavalyi támogatáshoz képest most 414 millióval kevesebb pénzből gazdálkodhatnak.
A főiskolán huszonhárom olyan kollégának mondtak fel, akik még nem nyugdíjasok, illetve nem határozott idejű szerződéssel dolgoztak. Ezen kívül negyven alkalmazottat nem tudnak majd tovább foglalkoztatni, miután lejár a határozott idejű szerződésük vagy elérik a nyugdíjkorhatárt - mondta Danyi József rektor. A kötelező nyugdíjazás miatt - a 62 évnél idősebb közalkalmazottaknak választaniuk kell a bér és a nyugdíj között - nyolc-tíz szaktekintélytől kell megválniuk, akiket valószínűleg nem tudnak pótolni. Hány embert bocsátanak el a felsőoktatási intézményekből az új nyugdíjszabályok miatt? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.
Már 2011 elején megszüntettük a cafetéria kifizetését mind az 500 dolgozónknak, ezzel 80 milliót spóroltunk, azonban ez a döntés sokaknak 10-15 százalékos reáljövedelem-csökkenést jelentett - mondta a rektor. Nyolc autóból csak hármat tartottak meg, megszüntették a szolgálati telefonok jelentős részét, de így is elmaradásaik vannak a közüzemi számlák kifizetésével. A szakmai elismerések mellé már nem adnak pénzjutalmat, a vállalati szektorból érkező vendégtanárokat és professor emeritusokat pedig arra kérték, hogy ingyen tartsák meg az előadásokat.
A rektor abban reménykedik, hogy a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által említett segélyalapból igényelhetnek majd támogatást, hogy ősszel is folytatódhasson az oktatás a főiskolán. Elmondta: a problémájuk nem egyedi, óriási a szektorból történő pénzkivonás, a nagy egyetemek költségvetési támogatásai is rendkívül módon csökkentek.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).