Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Könnyen megszerezhető diplomát ígért rabtársainak egy 45 éves amerikai férfi, akit egy másik csalási ügy miatt csuktak...
Könnyen megszerezhető diplomát ígért rabtársainak egy 45 éves amerikai férfi, akit egy másik csalási ügy miatt csuktak le; éppen szabadult volna, mikor fény derült a titokban működtetett diplomagyárra, így újra bíróság elé kell állnia – számolt be a Daily Mail.

Kenneth Shong azzal hitegette ismerőseit, hogy egy akkreditált egyetem, a Carlingford University vezetője. Egyik ismerőségnek például jogi asszisztensi oklevelet ígért, aki meg is kérte az édesanyját, hogy utaljon el 1740 dollárt, vagyis több mint 400 ezer forintot egy alabamai címre, ahol állítólag bejegyezték az egyetemet.
A férfinak nem sokkal a tandíj befizetése után feltűnt, hogy viszonylag ritkán érkezik tanulnivaló az intézménytől. Utánanézett az adatoknak, mire kiderült, hogy az egyetem nem is létezik – a pénze pedig Kenneth Shong bankszámláján landolt.
A szélhámos a gyanú szerint éveken keresztül toborzott diákokat az álegyetemre, és adott ki hamis okleveleket. A diplomagyár működtetését azután sem hagyta abba, hogy börtönbe került: barátai folytatták a munkát, miközben ő a rácsok mögül irányított.
Kenneth Shong akár újabb hatéves börtönbüntetést is kaphat, emellett 10 ezer dollár, vagyis több mint kétmillió forintos bírság megfizetésére kötelezhetik. A diplomagyárak működéséről és a „tarifákról” itt olvashatsz bővebben.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.