A belvárosban raboltak ki francia diákokat Budapesten

Bántalmazták is őket a tettesek, akik rendőrnek adták ki magukat.

  • Eduline
Flickr (Creative Commons)

Két férfi 2017. január 17-én gépkocsival közlekedett a Budapest VII., Dob utcában majd, amikor odaértek egy francia diákokból álló öt fős társasághoz megálltak és leszólították őket. Sz. János és társa kiszállt az autóból és angolul közölte velük, hogy ők rendőrök, majd úgy csináltak, mintha igazolványt mutattak volna - írja a police.hu beszámolója.

A társaság női tagjától megpróbálták elvenni a táskát, amit nem tudtak, de másikuktól elvették a tárcáját és a mobilját is.

A társaság három tagját bántalmazták az elkövetők, akiket az erzsébetvárosi rendőrök fogtak el.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.