Több milliárd forintért árulja 42 ingatlanját az agráregyetem

Az ingatlanokból származó bevételt az intézmény fejlesztésekre fogja fordítani, melyek eddigi összértéke meghaladja a hárommilliárd forintot is.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) összesen 42 ingatlanját szeretné elárverezni – írja a 24.hu.

A 2021-ben létrejött felsőoktatási intézmény most több helyen - Gödöllőn, Szarvason és Keszthelyen – is eladásra akarja kínálni ingatlanjait. Keszthelyen összesen nyolc ingatlant is eladna, melyek összértéke közel kétmilliárd forint lehet.

Tartozás miatt majdnem összevonták a Metropolitant és a Neumann János Egyetemet.

Bár 2022-ben a MATE helyi vezetése még a terület fejlesztését tervezte, most mégis eladná a keszthelyi Georgikon Vízitelep és Strand, aminek irányára 904 millió forint.

További 325 forintos irányárral kínálná az egyetem egyik szintén keszthelyi kollégiumi épületét, ami a Helikon strand szomszédságában található. A Csókakő-patak melletti 3,5 hektáros területét pedig az egyetem 308 millió forintért fogja árulni.

Az egyetem szerint tudatos döntés áll az ingatlanok eladásának hátterében, ugyanis ez a hatékony működést és a fejlesztéseket segíti. A bevétel „teljes mértékben az egyetemi oktatási és kutatási célokat szolgálja” – tájékoztatott róla a MATE. Azt is hozzátették, hogy a Georgikon Campus egyik épületének fejlesztése jelenleg közel egymilliárd forintba kerül, a már átadott fejlesztések összértéke pedig meghaladja a hárommilliárd forintot is.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.