Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) szerint a HUN-REN Központ 11 milliárd forinttal kevesebb támogatást osztott szét a kutatóközpontok között.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma közösségi oldalán reagált arra az interjúra, amit Gulyás Balázs, a Magyar Kutatási Hálózat (hivatalos nevén: HUN-REN) elnöke adott az ATV-nek.
Az interjúban elhangzott, hogy Gulyás szerint probléma, hogy hiányzik a hálózatból a teljesítményalapú finanszírozás. Az ADF ehhez képest azon a véleményen van, hogy a teljesítményszemlélet kevéssé alkalmazható ott, ahol hiányoznak a ténylegesen összemérhető teljesítmények (pl. humán tudományok és természettudományok összehasonlítása).
"Ennek ellenére az ELKH működésének idejében létezett a teljesítményt jelző mutatókra alapuló rendszer, és a finanszírozás alakulására ennek volt is hatása – a különféle teljesítményfaktorok súlyozását azonban a HUN-REN 2023 novemberében önkényes módon, érdemi indoklás nélkül és visszamenőleges hatállyal változtatta meg. Ezzel azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a 2024-es terveket a kutatóközpontoknak már 2023 nyarán le kellett adniuk, és ekkor a ~40%-os infláció mellett legalább az állami támogatás forintban kifejezett összegének szinten maradásával számoltak" - írták bejegyzésükben, majd kitértek arra is, hogy számos kutatóközpont szembesült 12,5%-os támogatáscsökkenéssel, közöttük olyanok is, amelyek minden mutató szerint a saját területük nemzetközi élvonalához tartoznak.
A posztban kiemelték, hogy az idei megszorítások következményei talán nem ütköztek ki igazán élesen, hiszen látszólag minden kutatóhely megúszta a csoportos létszámleépítést, ez csak a határozott idejű szerződések meg nem hosszabbításával, számos kutató munkaidejének és ezzel fizetésének jelentős korlátozásával, valamint a romló körülmények következtében felgyorsuló elvándorlás miatt alakulhatott így.
Mindeközben a HUN-REN Központ 11 md Ft-tal kisebb támogatást osztott szét a kutatóközpontok között, mint ami a költségvetés nyilvánosan elérhető adataiból következne. A különbséget részben talán a HUN-REN által szervezett „stratégiai workshopok” költségvetésében lehetne keresni: luxusszállodákban, a puritán kutatói környezettől szélsőségesen elütő környezetben tartott többnapos rendezvényekről van szó
- fejtették ki.
A kutatóhálózati bérek kérdésével kapcsolatban az intejúban Gulyás Balázs azt mondta, hogy a kormánnyal napi kapcsolatban van. Az ADF kitért arra is, azonban az, hogy „a szervezetben bekövetkező megfelelő változtatások” után a kormány megfontolja a bérek növelését, még ígéretnek is sovány.
Hogy anyagilag is milyen nehéz helyzetben vannak a kutatók és a felsőoktatási dolgozók jól mutatja, hogy van olyan egyetemi adjunktus, aki két diplomával és doktori fokozattal 279 ezer 300 forintot keres, de olyan egyetemi oktatóra is van példa, aki nettó 323 ezer forintot keres 33 év oktatói és kutatói munka után.
Legutóbb többek között a nehéz anyagi helyzet miatt a BME-n adtak le vészjelzést, amelyről részletesen ebben a cikkünkben olvashattok:
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).