Felsőoktatási dolgozók: az NKE-n semmilyen hagyománya nincs a tanárképzésnek

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint új képzőhely helyett inkább a tanári pályát kellene tartósan vonzóvá tenni.

A szakszervezet MTI-hez eljuttatott közleményében az állt, hogy az elmúlt években a magyar közoktatás szakmai és politikai okokból számos átalakítást élt meg, mégis válságban van.

Ennek okai az FDSZ szerint az alábbiak:

  • a tanári szakma társadalmi presztízsének csökkenése
  • a munkaterhelés aránytalan és folyamatos növelése
  • a bérek versenyképtelensége

Az FDSZ kitért arra is, hogy a kormány a tanárképzést többször megpróbálta átalakítani, és a részben saját politikájának köszönhető tanárhiányt gyors, de a hosszútávú következményekkel nem számoló intézkedésekkel enyhíteni. Ennek legújabb megnyilvánulása, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) 2024. szeptember 1-től oktatással foglalkozó tudományos műhely kezdi meg működését, 2025. szeptemberétől pedig tanárképzés indul.

A szakszervezet kiemelte, hogy a nagy gyakorlattal rendelkező képzőhelyek évek óta súlyos beiskolázási gondokkal küzdenek, melyeket egy újabb pedagógusképzési hely nem old meg, de súlyosbít.

Azért is átgondolatlannak tartjuk a tervet, mert az NKE-n semmilyen hagyománya nincs a tanárképzésnek, hiányzik a tapasztalt oktatói kar, ráadásul a természettudományos tanárképzés komoly infrastrukturális hátteret feltételez, amely ebben az esetben teljesen hiányzik. Megalapozottabb lenne egy olyan hosszútávú intézkedéscsomag, amely a tanári pályát tartósan vonzóvá teszi, a hagyományos képzőhelyeket erősíti, megújulásukat segíti.

- olvasható a közleményben, amelyben többek között az FDSZ azt követeli a kormánytól, hogy a pedagógusképzés átalakítására irányuló elképzeléseit egyeztesse a pedagógusok és a pedagógusképzők szakmai, érdekvédelmi szervezeteivel.

Korábban az Eduline is beszámolt arról, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen többek között magyar-, a történelem-, angol- és német szakos képzésekre várják majd a hallgatókat, de a tervek szerint kínálnak majd földrajz és komplex természettudomány szakot is a leendő tanároknak. Ezeken kívül tervezik tanító- és óvodapedagógus képzés indítását is.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.