Nem sértette az Alaptörvényt a modellváltás, elutasította az SZFE hallgatóinak keresetét az Alkotmánybíróság

A hallgatók még 2020-ban fordultak az Alkotmánybírósághoz az intézmény modellváltása miatt.

  • Székács Linda

Elutasította a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóinak, hallgatóinak, és hallgatói önkormányzatának panaszát az Alkotmánybíróság - írta meg a 444.

Az említett személyek még 2020-ban fordultak az Alkotmánybírósághoz az egyetem modellváltásával kapcsolatban, kifogásolva többek között a modellváltásra adott idő hosszúságát, vagyis a jogbiztonság elvét, a diszkrimináció tilalmát, a véleménynyilvánítás szabadságát és az Alaptörvény 10. cikkét, a tanszabadságot és az egyetemi autonómiát.

Bár az átállásra adott idő hosszúsága az Alkotmánybíróság szerint is rövid volt, nem ütközött az Alaptörvénybe, mivel a működőképesség továbbra is folyamatosan biztosított volt, a hallgatók és oktatók keresetét így elutasították.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartóváltása először 2020 tavaszán került terítékre. Ez volt az első olyan hazai egyetem, ami állami kézből alapítványi fenntartó alá került, aminek elnökének Vidnyánszky Attilát választották meg. A fenntartóváltás ellen az intézmény több mint 70 művész tiltakozott, számos oktató felmondott, a hallgatók pedig hónapokig tüntettek, többek között blokád alá vonva az egyetem épületét is, ahová nem engedték be Szarka Gábor kancellárt.

Az egyetem modellváltása mindezek ellenére megtörtént, a tiltakozó, az intézményt elhagyó hallgatók külföldi egyetemeken szerezték meg a diplomájukat.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.