Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Lassan a végéhez közeledik az egyetemi vizsgaidőszak a legtöbb hallgatónak, azonban itt nem ér véget teljesen az egyetemi félév, egy nagyon fontos időszak ugyanis csak most kezdődik. Mi az az átsorolás és mit kell tenni érte, vagy ellene?
Az, hogy valaki az egyetemre állami ösztöndíjasként került be vagy éppen fizetős formában kezdte a tanulást, nem jelent végleges finanszírozási kategóriát. Az ösztöndíjas helyeket ugyanis nagyon könnyű elveszteni, illetve ha valaki nagyon jól tanul és akadnak szabad helyek, önköltségesből is lehet ösztöndíjas - mutatjuk, hogyan.
Az egyetemek az átsorolási döntést minden év július 31-ig, tanévenként egyszer kötelesek megtenni. Ezt azt jelenti, hogy a következő két szűk hónapban erről (is) szól majd az egyetem.
Kik veszítik el az ösztöndíjas helyüket?
Amennyiben a magyar állami ösztöndíjjal támogatott hallgató nem felel meg az alábbi feltételeknek, a felsőoktatási intézmény tanév végén köteles önköltséges képzésre átsorolni - ez egyetemtől, szaktól és mindentől független. Aki tehát
azt automatikusan átsorolják fizetős képzésre.
ÖSSZEGZÉS: ösztöndíjasról önköltségesre automatikusan átsorolnak mindenkit, aki nem teljesítik a fenti feltételeket. Ez mindenkit, minden félév végén érint (akár az utolsó előtti, szakmai félév előtt is bukhatjátok a helyeteket és akkor ősztől fizeni kell).
Ki lehet fizetősből ösztöndíjas?
Ez egy kicsit bonyolultabb, ugyanis az egyetemek a megüresedett állami ösztöndíjjal támogatott helyekre – az önköltséges hallgatók ilyen irányú kérelme esetén – a legjobb teljesítményt elérő, azonos szakon tanulmányokat folytató önköltséges hallgatókat a tanulmányi teljesítményük alapján rangsorolva átsorolja. Azaz, ha jól tanultok és a Neptunban beadjátok a kérelmet az átsorolásra, akkor átkerülhettek ingyenes képzésre, de csak akkor, ha vannak megüresedett helyek a szakotokon. Azaz, ha mindenki szuperül teljesített az elmúlt két félévben és senki nem esett ki az ösztöndíjasok közül, akkor nem lesz üres hely, amiért lehet versenyezni.
Egyébként, ha egy szakon megüresedik egy-egy állami hely, nagy verseny szokott lenni a hallgatók között. Az, hogy pontosan milyen átlagokat (súlyozott, sima, többiekhez viszonyított) vesznek figyelembe, egyetemi hatáskörbe tartozik és intézményenként eltérő lehet, így ennek mindenképp nézzetek utána a saját tanulmányi osztályotoknál.
ÖSSZEGZÉS: önköltségesről államira nektek kell kérvényezni, hogy részt vegyetek az átsorolásban és csak az adott szakon felszabaduló helyek függvényében veszik át a legjobb tanulókat.
Persze azok a hallgatók, akiket az átsorolás nem érint, ugyanabban a finanszírozási formában folytatják tanulmányaikat a következő tanévben, mint az azt megelőzőben - ezt külön nem is mindig jelzik az egyetemek. Ha szeretnétek mindent megtudni az aktuális szabályokról, akkor az egyetemetek mellett itt érdeklődhettek.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).