Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Teljesen átalakítják a Budapesti Corvinus Egyetem oktatási és kutatási szervezetét, méghozzá elég rövid idő alatt.
A 444 úgy tudja, hogy a terv – teljesen szétszednék, majd újra összeraknák az egyetem intézményeit – felháborította az oktatókat, akik egy 14 diából álló, igen vázlatos prezentációból ismerték meg az egyetem átalakításának tervét. Szerintük egy ekkora változáshoz sokkal több idő és konzultációk sora kellene.
A dokumentum szerint a terv a már zajló átalakítási folyamat része – korábban már megszüntették a karokat, helyettük intézetek és tanszékek működnek, de a Corvinus vezetése szerint az átalakulás ellenére „a régi kari hagyományok élnek tovább”, sok az átfedés, a felesleges párhuzam, az egyetemi egységek mérete nagyon eltérő, ami megnehezíti a tervezést.
A 444 azt írja, a Corvinuson most 11 intézet működik, és az új rendszerben is ugyanennyi lenne, de a mostani egységeket a tudományterületek mentén 11 egyenlő méretű, nagyjából 50 fős intézményre vágnák.
Például a korábban egész karnyi közgazdaság-tudományi területet egy intézetbe vonnák össze, a pénzügyet és a számvitelt két külön intézetbe bontanák, a kommunikációt összevonnák a marketing területtel, külön stratégiai menedzsment és ellátásilánc-menedzsment intézetet alakítanának ki. Létrehoznának egy fenntarthatósági intézetet is.
A lap szerint az átalakítás gyorsan levezényelnék, de az intézetvezetőket csak múlt szerdán hívták be Anthony Radev elnök irodájába, aztán pénteken ismertették velük, mi is készül. Jövő keddre már össze is hívták a szenátust, hogy véleményezze a javaslatot.
Ezután ki is írnák a pályázatokat az új intézetek vezetői pozícióira, igaz, egyelőre még senki nem tudja, ezek az intézetek pontosan hogyan is néznek majd ki (az egyetem szerint velük együtt alakítják majd ki a végleges formát). A mostani intézetvezetők megbízása egyébként júliusban jár le, addig szeretnék megtalálni az utódokat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).