Több mint százhúsz Ukrajnából menekült indiai hallgatót fogadott be a győri egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem 121, az ukrajnai háború elől Magyarországra menekült indiai hallgatót fogadott be, akik hamarosan hazautaznak. Az egyetem egyébként kétszáz, menedéket kereső nemzetközi hallgató befogadását vállalja.

  • Eduline/MTI

Az Ukrajnában tanuló indiai hallgatók csütörtök este érkeztek az egyetem központi campusára három busszal, a K4 kollégiumunkban biztosítottak nekik szállást. Adománygyűjtés is indult, az indiai egyetemisták ugyanis kevés ruhával és csomaggal érkeztek - mondta Lukács Eszter nemzetközi rektorhelyettes.

A gyűjtést folytatják, elsősorban higiéniai termékeket, alsóneműket, kabátokat, más ruhákat és takarókat várnak.

A közlemény idézi az egyik indiai menekültet, Aryan Singht, aki a háború kitöréséig a kijevi Bogomolec Orvostudományi Egyetemen tanult. Elmondta, hogy öt napon keresztül egy óvóhelyen éltek ötszázan, miközben folyamatosak voltak a bombázások. Kijevből Ungváron keresztül érkeztek Magyarországra, ahol előbb Debrecenbe, majd Budapestre, végül Győrbe kerültek.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.