Állami ösztöndíjjal tanultok az egyetemen? Mutatjuk, mennyi időtök van a diplomaszerzésre

Már elsős hallgatóként érdemes tisztában lennetek azzal, mennyi idő áll rendelkezésetekre a diploma megszerzéséhez. Mutatjuk, mivel kell kalkulálnotok.

  • Eduline

Állami ösztöndíjas hallgatóként beiratkozáskor az aláírt szerződésetekben több kötelezettséget vállaltatok, amelynek eleget kell tennetek: ezek nem mások, mint az oklevélszerzési kötelezettség, a másik a hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség.

Mi az az oklevélszerzési kötelezettség?

Az oklevélszerzési kötelezettség nem jelent mást, mint hogy a képzési időtök másfélszere alatt megszerzitek diplomátokat. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Tulajdonképpen annyit, hogy egy 6 féléves képzés esetén 9 félévetek van a diplomaszerzésre.

A helyzet bonyolódhat, amennyiben képzési időtök páratlan szám, például 7 félév. Ennek a másfélszerese ugyanis 10,5 – ebben az esetben az a szabály, hogy az értéket felfelé kell kerekíteni, így tehát 11 félévvel kell kalkulálnotok. Itt azt is fontos tudnotok, hogy ha az utolsó félévetek őszi félévre esik, akkor az oklevélszerzési határidő a következő év március 31., tavaszi végzés esetén pedig az adott év augusztus 31.

Van egy másik fontos szabály is: érdemes tudnotok, hogy egy adott képzésben csak a képzési idő és még két félév az, amit ösztöndíjas formában tanulhattok. Nagyon fontos, hogy a fenti oklevélszerzési kötelezettség határideje nem biztos, hogy egybeesik ezzel a számmal. Például egy 4 féléves képzés esetében a 4+2=6 félévig tanulhattok állami ösztöndíjjal, és a képzési idő másfélszerese is (4x1,5=) 6 félév - itt a két időpont egybeesik. Viszont, ha a képzési idő 6 félév, akkor 6+2=8 félévet tanulhattok ösztöndíjas formában, azonban az oklevélszerzési határidő 6x1,5=9 félév - itt a kettő nem egyezik. Ha a képzési idő plusz két félév és a magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzés képzési idejének másfélszeresét meghaladja a támogatási idő, akkor az oklevélszerzés határideje a támogatás vége.

Mi a helyzet a passzív félévekkel?

A passziváltatás miatt nem kell aggódnotok, ezt a rendszer külön kezeli, a rendelkezésre álló időtöket a passziválás – pontosan a passzív félévek számával – automatikusan kitolja.

Van lehetőség haladékot kérni?

Igen, viszont csak két jogcímre hivatkozva - külföldi tanulmányokra vagy nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése érdekében felnőttképzésben folytatott tanulmányokra tekintettel. Ehhez egy kérelmet kell benyújtanotok az Oktatási Hivatal részére, és amennyiben elfogadják azt, úgy az oklevélszerzési határidő maximum két alkalommal, összesen legfeljebb két évre felfüggeszthető.

Mi történik, ha lejár az oklevélszerzési határidő?

Amennyiben nem szereztek diplomát az oklevélszerzési határidő előtt, esetleg lejár állami ösztöndíjas jogviszonyotok, a következők történhetnek:

 

  • ha osztott képzésben (alap-, mesterképzés, felsőoktatási szakképzés) legfeljebb egy félévig, osztatlan képzésben (pl. általános orvos) legfeljebb két félévig tanultatok állami ösztöndíjjal, akkor további magyar állami kötelezettség az adott képzéshez kapcsolódóan nem terhel benneteket;
  • ha egy, illetve kettő állami ösztöndíjas félévnél többet vettetek igénybe a képzésen, akkor előkerül a hallgatói szerzősében vállalt második feltétel, a hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.