"Azt terveztem, hogy hazaköltözök, és tanítani fogok. Most minden álmom szertefoszlott"

Több száz afgán hallgató jár indiai egyetemre. A tálibok hatalomátvétele miatt át kell gondolniuk, mihez kezdenek majd a diploma megszerzése után.

  • Eduline

„Évekig azt terveztem, hogy ha befejezem a tanulást, hazaköltözök, és tanítani fogok. Most úgy tűnik, minden álmom szertefoszlott” – mondta a BBC-nek egy afgán egyetemista, aki hét éve tanul képzőművészetet Indiában, a szülei és testvérei azonban a mai napig Afganisztánban élnek. Az interjút az Index szúrta ki.

Ő egyike annak a több száz afgán hallgatónak, aki jelenleg is Indiában tanul. „Nem mehetek vissza Afganisztánba. Ha visszamennék, veszélyben lenne az életem, tudom, hogy meghalnék” – mondta. A BBC-nek nyilatkozó egyetemisták biztonságban érzik magukat Indiában, de aggódnak a családjukért.

Ők már ahhoz a generációhoz tartoznak, amely viszonylagos szabadságban nőtt fel, és nem tudja, milyen egy polgárháború. „Az édesanyám mesélt arról, hogy nem járhattak szabadon, és kötelező volt burkát viselniük. Nem is tanulhattak” – meséli az egyetemista.

„Minden nap ezt a hívást várom, hogy halljam, mit mond az édesanyám az afganisztáni helyzetről. Aggódom értük, aggódom a lánytestvéreimért” – mondta a BBC-nek, miután felhívta a szüleit Afganisztánban.

Az Indiában tanulókon kívül körülbelül húszezer afgán állampolgár menekültként él Indiában, ők most attól tartanak, hogy letelepedési kérelmüket nem fogják elfogadni.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.