Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A félév kezdete előtt még senki nem a vizsgaidőszakra készül, de van, amit már most érdemes megtenni a sikeres félévzárásért: beiratkozni a könyvtárba. Pár hónap múlva nagy segítség lehet, sőt több intézmény szolgáltatásait hallgatóként ingyenesen vehetitek igénybe.
A legtöbb egyetem a fővárosban és vidéken is komoly kedvezményekkel vár benneteket a helyi könyvtárba is, sőt egyes helyeken a félév kezdetén extraolcsón is beiratkozhattok, ha szemfülesek vagytok. Most pár fővárosi példát hoztunk az egyetemi könyvtárak díjaira és beiratkozási szabályaira.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem könyvtárába, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárba alapesetben fizetni kell a beiratkozásért, a BME-s hallgatók azonban ingyenesen tehetik meg mindezt, évente a következő tanév október 31-ig. A könyvtárnak vannak olyan szolgáltatásai, amelyeket regisztráció nélkül is igénybe vehettek, ilyen például a könyvtárlátogatás, a nyomtatás és a könyvtári rendezvényeken. Érdemes azonban regisztrálnotok, ugyanis így az olvasótermekbe is bemehettek, használhatjátok az ottani számítógépeket és kedvetekre szkennelhettek is.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtárába, az Egyetemi Könyvtár és Levéltárba könnyedén, az Elte Könyvtár WebApp segítségével is beiratkozhattok. Ez az app nemcsak a papíralapú olvasójegyet váltja ki, hanem segítségével kölcsönzéseiteket is nyomon követhetitek, illetve meg is hosszabbíthatjátok annak időtartamát. Az ELTE-hallgatójaként ide ingyenesen iratkozhattok be, de ne feledjétek, a beiratkozás egy szemeszterre érvényes.
A Budapesti Gazdasági Egyetem könyvtára négy tagkönyvtárból áll, ahová diákigazolvánnyal vagy hallgatói jogviszony-igazolással iratkozhattok be. A beiratkozás díja az egyetem hallgatóinak 500 forint/tanév, de egy kicsit magasabb összegért külsős hallgatóként is beiratkozhattok.
Az egyetemi könyvtárakon túl
Az egyetemetek könyvtára mellett, ha Budapesten tanultok, érdemes a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba is elmenni. Bár ide a beiratkozás egy évre 6600 forintba kerül, mégis érdemes lehet beruháznotok egy tagságira, ugyanis hatalmas választék vár rátok valamennyi tudományterület szakirodalmából. Ez a már említett vizsgaidőszakban nagyon sokat számíthat, ugyanis az egyetemi könyvtárakból gyorsan elfogynak a féléves szakirodalmak. Ha nem szeretnétek a fenti összeget kifizetni, akkor sem kell aggódnotok, hiszen helyben ingyenesen olvashatjátok a könyveket – így a könyvtár remek helyszín lehet csoportfeladatok kidolgozásához vagy beadandóíráshoz.
Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) minden folyóiratot és könyvet megtaláltok, amely Magyarországon valaha megjelent. Az éves beiratkozási díj 6500 forint, diákigazolvánnyal 3500 forint, a napijegy pedig 1200 forintba kerül. Azt viszont tartsátok észben, hogy az OSZK-ban csak helyben lehet olvasni a dokumentumokat, kölcsönzésre nincs lehetőség.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).