Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új központi campusának kialakítása a Szentkirályi utcai, Mikszáth téri és Bródy Sándor utcai meglévő épületeken túl a Magyar Rádió volt épületegyüttesét (Esterházy- és Károlyi-palota) is érintené.
A jelenleg több városban működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) összevont campust hoz létre a Józsefvárosban – szúrta ki az egyetem honlapján a hvg.hu. A kivitelezéshez a közbeszerzési pályázatot 2023-ban írhatják ki, a Magyar Nemzet szerint a becslések alapján 2027-ben nyithatja meg kapuit az új központ. Az előkészítési munkálatokat a Budapest Fejlesztési Központ fogja össze, jelenleg a területen lévő ingatlanok állapotának felmérése zajlik.
A PPKE megkapja majd a Magyar Rádió volt épületegyüttesét, ezután született meg az igény a campusra. Becker Pál, fejlesztési főigazgató elmondta, hogy eredetileg kollégiumot nem terveztek a campusra, de jelenleg már egy háromszáz fős kollégiumban gondolkodnak.
A tervek szerint az új campuson lesznek laborok, informatikai és műszaki kutatóközpontok, egyetemi könyvtár és ahhoz tartozó olvasótermek, sőt 300 fős szakkollégium és sportpálya is létrejön majd. Mindezeken túl hangversenyeket, koncerteket is rendeznének az épületekben.
Az egyetemnek egyébként a belvárosban, a Szentkirályi utcában található a központi épülete, ahol a Jog- és Államtudományi Kar működik, néhány száz méterrel odébb pedig, a Mikszáth téren található a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar épülete.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).