Stumpf István: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

A felsőoktatás modellváltását koordináló kormánybiztos arról is beszélt, hogy szerinte most lehetővé válik, hogy az oktatók koncentrálhassanak a hallgatókra.

  • Eduline

Stumpf István szerint, ami a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) esetében történt, bizonyos értelemben egyfajta baleset, és reméli, hogy ilyen a többi modellváltó egyetem esetében nem fog előfordulni.

A felsőoktatás modellváltását felelős kormánybiztos az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, ő úgy látja, hogy nem az autonómia elvesztésével jár majd a folyamat, hanem új forrásokkal, lehetőségekkel és a bürokratikus struktúrából való kiszabadulással.

A modellváltással lehetővé válik szerinte, hogy az oktatók koncentrálhassanak a hallgatókra, és megteremtsék a hidat a piaci viszonyok felé.

A kormánybiztos azt is elmondta, szerinte azok az ingatlanok, amelyeket az intézmények kaptak, a működéshez szükségesek, de eladhatók. Az intézmények ugyanakkor csak hasonló célra fordíthatják a befolyt összeget. Hangsúlyozta: az egyetemi vagyon egy olyan közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítvány tulajdonába kerül át, ami ezt a pénzt csak erre a célra tudja felhasználni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.