Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Elfogadhatatlannak tartjuk a kettős mércét, a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél" - mondta el az MTI-nek Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának a magyar felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos, kedden nyilvánosságra hozott ítélete után.
Korábban már írtunk róla, hogy az Európai Bíróság szerint sértik az uniós jogokat a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosításai, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni.
Varga Judit igazságügyi miniszter az üggyel kapcsolatban elmondta: az Európai Bíróság ítéletét - mint mindig - Magyarország a magyar emberek érdekének megfelelően végre fogja hajtani. Azt is kiemelte: a magyar szabályozás révén biztosítható, hogy az adott intézmény hallgatói valóban olyan végzettséghez jutnak majd, mint amilyen diploma megszerzését várták. A vonatkozó magyar törvény tucatnyi, Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményt érint, de legtöbbjüknek nem jelentett gondot megfelelni ennek a jogszabálynak - fűzte hozzá.
"A felsőoktatási intézmények megfelelő működése végső soron egy ország oktatási rendszerébe vetett bizalom, a felsőoktatási rendszer jó hírnevének a záloga, az annak eredményeként kiállított oklevél pedig ennek a megtestesítője. Nem postaláda egyetemekre van szükség" - hangsúlyozta a miniszter.
A kancellár szerint a jelenleg helyzet az SZFE működőképességét veszélyezteti
Akármi történik szerda éjfélig, az erőszak, az erőszakkal való fenyegetés továbbra sem lesz eszköz, ugyanis gondolkodó és értelmes embereknek tekintjük a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületében tiltakozó fiatalokat - mondta az SZFE kancellárja.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.