Ma rendhagyó demonstrációra készülnek az SZFE diákjai

Újra megmozdulást szerveznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mára.

  • Eduline

Reggel 10.00 és 15.00 óra közt várják az érdeklődőket a Vas utcai épületnél “tiszteletbeli hallgatókkal” szeretnék megtölteni a közvetlen környéket.

A program lesz többek között a közösségi földön reggelizés, Hajdu Szabolcs improvizációs gyakorlatot tart majd, a parkolóban Ascher Tamás szónokol Enyedi Ildikó az épület előtt tart órát és lesz Interaktív bábjáték is.

A diákok szerint ők továbbra sem kaptak érdemi reakciót a két héttel ezelőtt kihirdetett követeléseikre az általuk legitimnek tartott Innovációs- és Technológiai Minisztériumtól.

Színművészetisek a világsajtóban, piros-fehér szalagok az egyetem előtt

Hetek óta az egyik legnagyobb téma a magyar felsőoktatásban a Színház- és Filmművészeti Egyetem sorsa és helyzete. Sőt a #freeSzfe hashtag már a világot is bejárta.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.