Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Eljárásrenddel segíti a felsőoktatási intézményeket a tanévkezdésre felkészülésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A minisztérium hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az operatív törzs ajánlásai alapján dolgozták ki a felsőoktatási intézmények látogatására vonatkozó javaslatokat és a külföldi hallgatók beutazási eljárásrendjét. Az egységes iránymutatás szerint minden felsőoktatási intézménynek a járványügyi készültséget kezelő, folyamatosan aktualizált és a fenntartóval is egyeztetett intézkedési tervvel kell rendelkeznie.
A szaktárca ajánlása alapján a felsőoktatási intézmény épületeit, rendezvényeit, tanóráit kizárólag egészséges, koronavírusos megbetegedés tüneteit nem mutató emberek látogathatják. A tünetmentes dolgozók és hallgatók esetében is elengedhetetlen az egészségügyi szabályok - gyakori, szappanos kézmosás és kézfertőtlenítés - maradéktalan betartása. A jelenléti tanórákat lehetőség szerint úgy kell megszervezni, hogy a 1,5 méteres védőtávolság betartható legyen. Amennyiben ez nem lehetséges, kötelező a maszk viselése - ismertették.
Tudatták, hogy a kollégiumokba, diákotthonokba beköltözés előtt ki kell tölteni egy kérdőívet, és testhőmérsékletet kell mérni. Ezt naponta el kell végezni, és a tüneteket mutató tanulókat azonnal el kell különíteni. A szobák beosztása során törekedni kell arra, hogy egy-egy kollégiumi szobában azonos csoportokban tanuló, azonos tantermi órákat látogató hallgatók lakjanak.
A eljárásrend javasolja továbbá az online beiratkozás lehetőségének biztosítását, és tartalmazza a tanévnyitók, egyéb rendezvények megtartására vonatkozó ajánlásokat is. Az egyetemi gólyatáborok megrendezése esetén a járványügyi szabályok fokozott betartása szükséges, a résztvevők száma pedig nem haladhatja meg az ötszázat. A javaslat szerint a táborok több turnusban is megszervezhetők - írták.
Kitértek arra is: az aktuális országbesorolások alapján külön ajánlás készült a külföldi hallgatók beutazási eljárásrendjére. Eszerint a felsőoktatási intézmény a külföldről történő beutazáshoz igazolást állít ki a nem magyar állampolgárságú hallgatónak, aki az országba lépést követően 24 órán belül köteles felvenni a kapcsolatot felsőoktatási intézményével, és köteles megjelenni az igazoláson megadott szálláshelyen - olvasható a közleményben.
Közel 10 ezren jelentkeztek a pótfelvételiben egyetemre
Véget ért az idei pótfelvételi, a már felvett 68 ezer fiatal mellé további csaknem 10 ezren szeretnének bekerülni az egyetemek és főiskolák szeptemberben induló képzéseire - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Nemzettel.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.