Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Segítséget ajánlottak fel a kórházaknak a csehországi egyetemek orvosi karainak hallgatói.
"A Facebookon egy csoportot hoztunk létre, amelybe azok a diákok jelentkezhetnek, akik készek segíteni a kórházaknak. Eredetileg csak Prágára gondoltunk, de gyorsan országos megmozdulás lett belőle" - magyarázta Tomás Sychra. "A prágai egyetemi kórházzal már meg is állapodtunk az együttműködésben" - tette hozzá.
Az érdeklődők egy kérdőívet töltenek ki, amelyből kiderül, milyen szakra járnak, és hol és miben tudnának segíteni a kórháznak. A regionális csoportok azután kapcsolatba lépnek a helyi kórházakkal, és megállapodnak az együttműködésben.
A néhány napja szerveződő csoportnak pénteken reggel már majdnem kétezer tagja volt - közölte Tomás Sychra, a prágai Károly Egyetem orvosi kara diákönkormányzatának vezetője, a segítségnyújtás egyik kezdeményezője újságírókkal.
"Megelőző intézkedésről van szó. Amennyiben válságosra fordulna a helyzet, készek vagyunk munkába lépni. Nem arról van szó, hogy helyettesítenénk az orvosokat, de miután már van bizonyos szakképzettségünk, segíteni akarunk" - fejtette ki Tomás Sychra.
A koronavírussal kapcsolatos intézkedések következtében több helyen problémák keletkeztek, például az iskolabezárások miatt a gyermekes nővéreknek sok esetben otthon kellene maradniuk. A diákok a kórházi kisegítések mellett ezért elvállalnák a gyermekek őrzését is.
Törökországban az egyetemek, Franciaországban és Izraelbena bölcsődéktől az egyetemekig minden bezár
Franciaországban összesen 12 millió diáknak kell otthon maradnia.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).