Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az egyetemeken általában az alapozó tárgyakkal kezdődnek a képzések, ezért sokan félvállról veszik a tanulást és az óralátogatást. Viszont pont ez az a pár hónap, amikor másra is maradhat időtök a tanulás mellett. Most összegyűjtöttünk nektek néhány dolgot, amit kötelező kihasználni gólyaként.
Használjátok ki a diákkedvezményeket
Az első évben még sokkal több szabadidőtök lehet, mint amennyi a későbbiekben, ezért érdemes kihasználnotok, hogy diákok vagytok és ezt diákigazolvánnyal is tudjátok igazolni. Járjatok el kiállításokra, múzeumokba, színházba, moziba, vagy ebédeljetek kedvezményesen a diákotok felmutatásával. Talán ez az egyik legjobb része a diákéletnek, ami évek múlva nagyon fog hiányozni.
Járjatok be az alapozó kurzusokra
Bár sokan kihagyják az első év előadásait, mivel azok nem kapcsolódnak a fő tanulmányaikhoz – és előfordul, hogy nem is számítanak bele a diplomába –, mégis érdemes bejárni ezekre az órákra, ugyanis rengeteg hasznos dolgot tanulhattok. Hasonló jellegű előadásokért és tudás megszerzéséért a későbbiekben hatalmas összegeket kell majd fizetnetek. Ráadásul az sem utolsó szempont, hogy olyan területekkel ismerkedhettek meg, amiről lehet korábban nem is gondoltátok volna, hogy érdekel. Próbáljatok ki minél több területet.
Ne hagyjátok ki az egyetem által nyújtott lehetőségeket se
Persze könnyű a sok szabadidőben elveszni és kényelmesebb otthon sorozatokat nézni, de az egyetem tele van lehetőségekkel és érdekes programokkal, amiket kár lenne kihagyni. Járjatok el az egyetemi bulikba – hiszen a gólyatáboron kívül ezek lesznek azok, amiket még húsz-harminc év múlva is emlegetni fogtok –, ismerkedjetek, építsetek ki új kapcsolatrendszereket, vegyetek részt az egyetemi életben – csatlakozzatok szakkollégiumhoz vagy diákszervezetekhez. A lényeg, hogy ne hagyjátok elúszni az első éveteket.
+ 1 Mérjétek fel a terepet
Merre van a legközelebbi nyomda vagy milyen nagy az egyetemi könyvtár? Hol található a legjobb kávézó az egyetem környékén és hol érdemes ebédelni? Az első évben még több időtök lehet arra, hogy az egyetem környékén bolyongjatok, több éttermet vagy kávézót is kipróbáljatok, vagy éppen megismerkedjetek az egyetemi könyvtár zegzugaival. Ezek mind olyan dolgok, amiket már most érdemes elraktároznotok magatokban, hiszen az egyetem végéig – vagy akár még azon túl is – nagyon hasznosak lehetnek.
Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak: infók és tippek a következő hetekre
Hamarosan itt a vizsgaidőszak, a legtöbb egyetemi könyvtár pedig alkalmazkodik a hallgatók igényeihez és meghosszabbítják a nyitvatartási idejüket. Ez jó hír azoknak, akik az utolsó pillanatig halogatják a felkészülést, illetve a zajos kollégiumban lakóknak is, akik csendes környezetben szeretnének felkészülni a vizsgákra.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).