Stipendium Hungaricum: hetven ország hallgatói tanulnak magyar egyetemeken

Mintegy hetven ország diákjai vesznek rész a 2013-ban elindított Stipendium Hungaricum kiválósági ösztöndíjprogramban, amelynek keretében külföldi hallgatók magyar egyetemeken tanulhatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

  • MTI

Pacsay-Tommasich Orsolya azt mondta, az ösztöndíjprogram célja elsősorban az, hogy a főleg fejlődő országokból érkező diákok olyan képzést kapjanak, amellyel saját országuk fejlődését tudják segíteni. A program emellett a magyar felsőoktatás versenyképességét és az együttműködő országokkal való kapcsolatok javítását is szolgálja - tette hozzá.

Ismertette, az országokkal államközi szerződéseket kötnek, amelyekben kvótákat határoznak meg. Ezután jelentkezhetnek a diákok a magyar egyetemekre. A program egyedülálló, mert az ösztöndíjasok tanulmányait a magyar kormány finanszírozza, de a kvótákat nem köti viszonossághoz - emelte ki az államtitkár.

Pacsay-Tommasich Orsolya a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az ösztöndíjprogramban 28 magyar egyetem vesz részt. A legtöbb külföldi diák valamely mérnökképzésre - például agrármérnök, mérnök-informatikus - és orvosképzésre jelentkezik.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.