Új szakot indít a Budapesti Corvinus Egyetem

A válságkezelés folyamatos tanulást követel meg, azért a kormányzati kapcsolatokért felelős vállalatvezetők és önkormányzati vezetők számára ajánlatos a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének (KTI) februárban induló gazdasági válságügyi szaka - mondta Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a kurzus vezetője szerdán Budapesten.

  • Eduline

A válság a piacgazdaság folyamatos túlélésének velejárója, s nem lenne meglepő, ha "www alakúvá" válna - mondta a Corvinus Egyetem professzora, korábbi jegybankelnök. Hozzátette azt is, hogy a válság a pénzügyi rendszer természetes része, miközben az euró a válság előtt tíz évig kiválóan működött.

A válság 2009-ben túl rövid idő alatt konszolidálódott, a bankokat, azaz a magánszektort túl gyorsan megmentették az államok, amelyek ennek nyomán hatalmas adósságokat halmoztak fel - magyarázta Bod Péter Ákos.

Új szakképzést indít a Budapesti Corvinus Egyetem
Horváth Szabolcs

Gáspár Péter Pál, a KTI igazgatója elmondta, az adott szakma, szakterület szakértőjévé, felelős vezetőjévé válás megköveteli a legfelső szakmai képesítés, a szakirányú másoddiploma megszerzését. A most induló szakképzés másik két újdonsága a nemzetközi business marketing, illetve a nemzetközi fizetésképtelenségi szak. Ez utóbbi képzést az indokolja, hogy a különböző vállalkozások csődjei és felszámolása sok esetben határokon átívelő - tette hozzá. Milyen új szakokat indítanak az egyetemek és főiskolák idén? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

MTI 

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.