Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Oktatás idegen nyelven, külföldi tanárok, tanulmányutak – ezeket a plusz szolgáltatásokat kínálják a hallgatóknak a Magyarországon működő külföldi egyetemek.
Barbara külkereskedelmi tanulmányai után döntött úgy, hogy elvégzi az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem diplomácia mesterszakát – innen egyenes út vezetett a Külügyminisztériumba. Szerinte a német egyetem követelményei egészen mások, mint a hazai intézményeké: magolás helyett gondolkodásra ösztönzik a hallgatókat. „Nagyon hasznos volt, hogy anyanyelvi tanároktól tanulhattunk, és a csoporttársaink közül is sokan érkeztek külföldről, így igazán nemzetközi volt a környezet. Sokat utaztunk: jártunk Brüsszelben, Svájcban, ösztöndíjjal pedig fél évet töltöttem Németországban” – meséli Barbara, akinek a csoporttársai is könnyen találtak jól fizető állást.
Milyen fizetésre számíthatnak a BA- és BSc-diplomások? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
Nincs gondjuk az álláskereséssel
Magyarországon jelenleg több mint harminc külföldi egyetem működik: többek között kínai, német, holland, francia, spanyol, amerikai, sőt ausztrál székhelyű intézmény képzésére is be lehet iratkozni. Mivel a nem akkreditált intézmények nem szolgáltatnak adatot sem az Oktatási Hivatalnak, sem a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságnak, azt nem lehet tudni, összesen hányan tanulnak ezeken az egyetemeken.

Többségükben valószínűleg – a nemzetközi környezet mellett – igen családias a hangulat: a kilenc éve működő Andrássy Egyetemre például százötvenen járnak. „A mottónk Fit für Europa, melynek megfelelően gyakorlatorientált oktatással, interdiszciplináris képzéskínálattal, számos ösztöndíj-lehetőséggel, magas színvonalú idegennyelv-oktatással és külföldi szakmai utakkal segítjük elő diákjaink személyiségének és önállóságának fejlődését, kitűnő esélyt biztosítva ezzel végzett hallgatóinknak a nemzetközi cégeknél, szervezeteknél és EU-intézményeknél való elhelyezkedésre” – mondja Juhász Tekla pr- és marketingreferens. „A pályakövetéssel kapcsolatos kérdőívünket megválaszolók 76 százaléka rendelkezik állandó munkahellyel, mióta végzett az Andrássyn: 79 százalékuk alkalmazottként, négy, illetve nyolc százalékuk pedig felső-, illetve alsóvezetőként dolgozik jelenleg” – teszi hozzá.
A húsz éve működő Közép-európai Egyetemen (CEU) a 2010/11-es tanév végén 600 hallgató szerzett diplomát. A volt diákok névsora önmagáért beszél: számos nagykövet, külföldi miniszter, politikus és gazdasági szakember mellett itt végzett többek között Járóka Lívia európai parlamenti képviselő, Takács Ildikó, a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója és Bonifert Márta, a Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ vezetője.
Milyen helyezést szerzett a CEU a 2011-es felsőoktatási világrangsorokban? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
Az intézmény munkatársai az egykori hallgatókat először hat hónappal a végzés után kérdezik arról, sikerült-e elhelyezkedniük. „2010-ben a frissdiplomások fele töltötte ki a kérdőívet. A válaszadók 78 százaléka továbbtanult, illetve dolgozott; közülük legtöbben az üzleti szférában helyezkedtek el – mondja Serge Sych vállalati kapcsolatok igazgató, az Öregdiák Iroda vezetője.
„A nyilatkozók 64 százaléka a diplomaosztó után két hónapon belül el tudott helyezkedni, és 80 százaléka vélte úgy, hogy a Közép-európai Egyetemen szerzett diplomáját kifejezetten pozitívan értékelték a munkaadók” - magyarázza. A válaszadók fele 1000 eurót keres havonta, 35 százalékuk pedig 1000 és 2500 euró közötti összeget vihet haza.

Az International Business School (IBS) 1200 hallgatójának közel fele külföldi, a világ szinte minden országából érkeznek diákok. Az intézményben egy BA-szak kivételével angol nyelvű az oktatás. „2010-ben frissdiplomásaink 77 százaléka a végzést követő három hónapon belül állást talált, további 11 százalék pedig a 3-6 hónap közötti időben” – mondja Door Rita főtitkár.
„Sokan közülük magas, vezető pozícióban dolgoznak. Mind a fizetések (19 százalék 800 ezer forint fölötti, 13 százalék 400-600 ezer forint közötti, 20 százalék 250-400 ezer forint közötti fizetéssel rendelkezik), mind pedig az egyéb juttatások (átlagosan 714 ezer forint/év) alapján elégedettek lehetünk végzettjeink eredményeivel” – teszi hozzá. A 2010-es vállalati elégedettségi felmérés során az ötös skálán az IBS-es hallgatók 4,22-es eredményt értek el.
Előny a külföldi egyetem diplomája – ha ismerik a munkaadók
„Számos külföldi egyetem ad versenyképes diplomát: a hallgatók egyrészt egészen másfajta szemléletet kapnak a külföldről érkező előadóktól, másrészt sokat számít, hogy anyanyelvi tanároktól sajátíthatják el a tananyagot” – mondja Juhos Andrea karrier-tanácsadó, a DBM Magyarország ügyvezető partnere.
A szakember úgy véli, hogy az intézmények többsége a nyelvtudás mellett olyan végzettséget kínál, amellyel könnyű elhelyezkedni a hazai munkaerőpiacon. „A külföldi tanulmányi tapasztalatot is értékelik a munkaadók, amit ezekben az intézményekben könnyen megszerezhetnek a hallgatók” – mondja Juhos Andrea, aki szerint egyedül az jelenthet problémát, hogy több külföldi egyetem neve nemcsak a hallgatóknak, hanem a munkaadóknak is idegenül cseng. „A képző intézményeknek azon kellene dolgozniuk, hogy ismertebbek legyenek, így vonzóbbak a hallgatók és a munkaadók számára” – magyarázza a karrier-tanácsadó.
Hány hónap alatt találnak állást a diplomás pályakezdők? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
Szűcs Dóra
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).