Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kilakoltatta a kanadai University of Victoria azt az egykori hallgatót, aki majdnem húsz éve él az egyetemi kollégiumban.
| Az egyik magyar "rekorder" a Debreceni Egyetem volt hallgatója, aki tizenkilenc év alatt fejezte be a normál esetben ötéves képzést. |
Alkis Gerd’son már 1997-ben befejezte a tanulmányait, egy tantárgyból nem azonban tudott levizsgázni - ennek ellenére nem volt hajlandó kiköltözni a University of Victoria campusán lévő kollégiumból. Bár a hallgatók elvileg csak addig vehetik igénybe az intézmény szolgáltatásait, ameddig ott tanulnak, a rektori hivatal megengedte Gerd’sonnak, hogy pár hónapig még megtarthassa korábbi szobáját - írja a The Vancouver Sun.

2008-ban – tizenegy évvel később – a férfi még mindig a kollégiumban élt, de a 655 dolláros bérleti díjat már nem fizette. 2010-ben az egyetem vezetői kilakoltatási határozatot is küldtek neki, de Gerd’son bírósághoz fordult: állítása szerint a University of Victoria megsértette a jogait, egészségügyi állapota miatt ugyanis nem költözhet el. Múlt héten a bíróság az egyetem javára döntött, így elképzelhető, hogy szeptembertől eggyel több üres szoba közül választhatnak a gólyák.
A volt egyetemista mentális zavarokkal, allergiával és egyéb betegségekkel küzd, 2004-ben munkaképtelenné nyilvánították, azóta segélyt, valamint lakhatási támogatást is kap. Hogyan néz ki a világ tíz legdrágább luxuskollégiuma? Összefoglalónkat és a képeket itt találod.
eduline
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.