Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hiller István szerint a magyar felsőoktatás elleni merénylet lenne a Budapesti Corvinus Egyetem megszüntetése.
Az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a felsőoktatás szétverésének, a rektorok és professzorok megalázásának szándékát tükrözi az a szerdán az origo.hu hírportál által ismertetett koncepció, amely szerint a mostani 29 állami fenntartású felsőoktatási intézmény helyett mindössze 16 maradna.
A volt oktatási miniszter hangsúlyozta: ez újabb bizonyítéka annak, hogy a kereszténydemokrata oktatásirányítás tevékenységét meggondolatlan, előkészítetlen tervek jellemzik, így a felsőoktatás átalakításakor szakmai szempontok helyett a pénzkivonás szándéka a döntő.
Ez olvasható ki abból is, hogy a Széll Kálmán Terv alapján a kormány 2013-tól 38 milliárd forintot vonna ki a felsőoktatásból, ami a hallgatói létszám radikális csökkentéséhez és a tandíj átlagos összegének megduplázásához vezet - magyarázta.
A Budapesti Corvinus Egyetem megszüntetésének tervéről itt olvashatsz.

A Corvinus egyetemet - amely a koncepcióban nem szerepel az önállóan megmaradó állami felsőoktatási intézmények között - a legszínvonalasabb képzési helyek egyikének nevezte Hiller István, megszüntetése szerinte merénylet volna a magyar felsőoktatás ellen. Elmondta: a BCE több képzése szakmai rangsorok szerint a legjobb ötven között található Európában, ami egyedi teljesítmény Magyarországon.
Elmondta: a szocialisták fellépnek azért, hogy megmentsék a Corvinust, a győri és kaposvári egyetemet, a szolnoki főiskolát. Hozzátette, csak remélni lehet, hogy a miniszterelnök a felsőoktatási törvény koncepciójához hasonlóan az oktatási államtitkárság legújabb javaslatát is "kidobja az ablakon". Ilyen színvonaltalan és átgondolatlan javaslat ugyanis az elmúlt húsz évben nem született - fűzte hozzá, megjegyezve: az ötletet a korábban Orbán Viktort nyíltan támogató egyetemi vezetők is elutasítják.
Tizenkét egyetem és négy főiskola maradna meg
Az állami fenntartású felsőoktatási intézmények jövőjének kérdését az origo.hu vetette fel szerdán. A hírportál birtokába jutott koncepció szerint a mostani 29 állami fenntartású felsőoktatási intézmény helyett mindössze 16 maradna (12 egyetem és négy főiskola). Úgy tudják, az oktatási államtitkár a múlt héten egyeztetésre hívta a terv szerint megmaradó Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a gödöllői Szent István Egyetem vezetőjét. A 12. egyetem a még nem létező Nemzeti Közszolgálati Egyetem lenne.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár csütörtök reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a Corvinus egyetem állami támogatásának esetleges megszüntetésére vonatkozó kérdésre reagálva úgy fogalmazott, az "nagyon messze van attól, hogy javaslat legyen", erre a kérdésre egy-két hónapon belül születhet válasz. A kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót.
Az MSZP csütörtöki sajtótájékoztatóján Kunhalmi Ágnes, a szocialisták elnökségi tagja arról beszélt: április végén a közoktatási intézmények vezetői e-mailt kaptak az oktatási államtitkárságtól, amelyben arra kérték őket, hogy másfél napon belül válaszoljanak öt, a közoktatási koncepcióra vonatkozó kérdésre. Az ellenzéki politikus szerint elfogadhatatlan, hogy Hoffmann Rózsa ezt a pedagógusszakmával folytatott egyeztetésnek nevezze, noha például a szakszervezetek véleményét nem kérdezték meg.
Az oktatási államtitkár a héten arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a közoktatási intézmények vezetőitől visszaérkezett kérdőívek alapján 85,8 százalék támogatja, hogy az iskolák fenntartásában az állam nagyobb szerepet vállaljon; a pedagógusbérek közvetlen állami finanszírozása 68,3 százalékos, míg a kötelező óraszám átalakítása 51,8 százalékos támogatást kapott. A kérdőívekre 3.213 iskolából 1.967 válasz érkezett, azaz az intézményvezetők 61 százaléka válaszolt.
Az iskoláknak elküldött kérdőívekről bővebben itt olvashatsz.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).