Mérgezett vizet ittak az egyetemisták a gödöllői campuson

Hónapokig szennyezett vizet használtak a Szent István Egyetem konyháján és éttermében, az ügyészségi vizsgálat és az egyetem belső vizsgálata még mindig nem zárult le – írja a Magyar Hírlap.

  • Eduline

 

Szennyezett vizet használtak a gödöllői campusban

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a gödöllői egyetem egyik kútjában betiltott, súlyosan mérgező vegyszert, atrazint találtak.

Csuja László ökológus szerint az egyetem a kísérletei miatt a környék egyik legnagyobb környezetszennyezője, ezért indokolt lenne felülvizsgálni és újraszabályozni annak mezőgazdasági tevékenységét. A vízszolgáltató szerint a kút vizét illegálisan kötötték rá az egyetem vezetékrendszerére, de a gödöllői vízhálózatba nem jutott ebből a vízből.

A Levegő Munkacsoport információi szerint a kollégiumok és a hallgatói önkormányzat vezetése 2010. november 18-án ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a dolgozók és a hallgatók, köztük 1700 kollégista veszélyeztetése miatt. A helyi ÁNTSZ szerint fennállt a súlyos, illetve tömeges „egészségkárosodás veszélye”, ugyanis a campuson működő konyhában is a mérgezett vizet használták a főzéshez – az ételből pedig nemcsak az egyetemisták, hanem a helyi általános- és középiskolások is ettek.

eduline

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.