Drogbotrány az elitegyetemen: tandíjra spóroltak a dílerek

Bíróság elé kell állnia annak az öt hallgatónak, aki LSD-t, kokaint és más kábítószereket árult a Columbia Egyetemen – állításuk szerint azért léptek kapcsolatba drogdílerekkel, hogy a bevételből fedezni tudják felsőoktatási tanulmányaikat.

  • Eduline

A húszéves hallgatókat kedden vették őrizetbe a Columbia Egyetem egyik épületében, a rendőrség húszezertől ötvenezer dollárig terjedő óvadékot szabott ki. A diákok tagadták, hogy többféle kábítószerrel kereskedtek, azt azonban elismerték, hogy kapcsolatban álltak drogdílerekkel – írja a Daily Mail.

Állításuk szerint az „üzletből” befolyó összeget tandíjuk kifizetésére tették félre, szüleik anyagi segítségére ugyanis nem számíthatnak. Az elitintézmények közé tartozó Columbia Egyetemen két szemeszter 35 ezer dollárba, vagyis több mint nyolcmillió forintba kerül.

A rendőrségi szóvivő szerint ez az elmúlt évek legnagyobb egyetemi drogbotránya New York államban, a nyomozók öt hónapon keresztül dolgoztak az ügyön.

eduline
Hozzászólások

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.