Erasmus és társai: ösztöndíjjal Spanyolországtól Indiáig

Tapasztalat és nyelvgyakorlás, szakmai fejlődés, „életre szóló élmények” és barátságok – így foglalja össze a legtöbb külföldi tanulmányutat megjárt hallgató a tapasztalatait. Hogy állnak a magyar diákok a mobilitással, és milyen lehetőségeik vannak?

  • Eduline
Erasmusos diákok Hollandiában
wikipedia

A hallgatói mobilitás és a foglalkoztathatóság állnak a középpontjában annak a nyilatkozatnak, melyet idén áprilisban fogadtak el a belgiumi Leuvenben a bolognai folyamat negyvenhat országának felsőoktatásáért felelős miniszterei. Nem véletlenül ez a két kiemelt programpont: a külföldi tanulmányút bizonyítottan hozzájárul a friss diplomások sikeres elhelyezkedéséhez.

„Magyarországon évente 4400 hallgató jelentkezik az Erasmus programba, ebből 3800 külföldi tanulmányokra és 600 külföldi szakmai gyakorlatra. Az összes kiutazó hallgatói létszám 3800-3900 fő körül alakul” – mondta el Kurucz Katalin a Tempus Közalapítvány  Felsõoktatási és K+F programvezetõje a jelentkezők létszámáról.

Az ösztöndíjra jó esélyekkel lehet pályázni: 2007-ben, a programban 49 magyar intézmény vett részt, és 3293 hallgató külföldi tanulmányait támogatták. A tanulmányutak mellett 444 hallgató vett részt külföldi szakmai gyakorlaton.

És akik hozzánk jönnekMagyarország tavaly 550 ösztöndíjhónapot ajánlott fel a közép-európai országok diákjai számára, az idén és jövőre is szeretnék tartani ezt a számot. A nálunk tanuló külföldiek száma, bár alacsony, de egyre növekszik: jelenleg több mint évi 1700 Erasmus hallgató jön Magyarországra tanulni, legtöbbjük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból vagy Finnországból. Menedzserek és filológusok

„Sok jó barátot szereztem szerte Európából, és rengeteg életre szóló élményt, mialatt kint voltam” - mondja Ildi, aki joghallgatóként Németországban járt Erasmus programmal egy éve. „Az összes erasmusos egy helyen lakott, nagy nemzetközi társaság gyűlt össze, rajtunk magyarokon kívül, olaszok, spanyolok, angolszászok képviseltették magukat többen. Gyakorlatilag folyamatosak voltak a bulik. Persze fontos volt a tapasztalat is, izgalmas volt belecsöppenni egy nyugati ország oktatási gyakorlatába – mesél élményeiről a jogászlány.

Ezzel a lehetőséggel összesen 30 országba lehet utazni Európában. Az országok sorát minden évben Németország, Franciaország, Olaszország és Finnország vezette az 1998 óta utazó magyar erasmusosok népszerűségi rangsorában, az összes kiutazó hallgató fele ezekbe az országokba megy. Az utóbbi években már Spanyolországba is többen utaznak, mint például a korábban népszerűbb Hollandiába.

„Az üzlet és menedzsmenttudományokat tanulók közül utazik a legtöbb résztvevő, akinek a többsége nő, de a társadalomtudományok, illetve a nyelvek és filológia tudományok területéről is sokan jelentkeznek” – mondta el Kurucz Katalin. „A hallgatók egyrészt klasszikus külföldi tanulmányi célú mobilitásban vehetnek részt, másodsorban szakmai gyakorlatra pályázhatnak, harmadsorban –két külön ösztöndíjjal- lehetőségük van egy tanulmányi és egy szakmai gyakorlatot megvalósítani egy tanéven belül is. Minden hallgató egy tanulmányi ösztöndíj és egy szakmai gyakorlati ösztöndíj igénybevételére jogosult felsőoktatási tanulmányai során” – vázolja a lehetőségeket a szakember.  „Az átlagos ösztöndíj a 2007-2008-as tanévben 1600 euró/ fő volt” – tette hozzá.

Irány India

A

Leonardo program

keretében frissdiplomások utazhatnak külföldre, tanárszakos hallgatók, pedig külföldi szakmai / tanítási gyakorlatra utazhatnak a

Comenius programmal

.  A szakemberek elmondása szerint egyre népszerűbb a

Ceepus

- a felsőoktatási hallgatók és oktatók csereprogramja, - amivel Európai Unión kívüli közép- és délkelet európai országokba utazhatnak diákok és tanárok egyaránt. A számos lehetőség jobb áttekinthetőségének kedvéért, a közalapítvány részletes pályázatkereső adatbázist indított.

A nyugati országokban tanulók általános véleménye, hogy az ottani oktatás jóval gyakorlatiasabb, aminek később nagy hasznát tudják venni.  Természetesen a hallgatott tárgyakból vizsgát is kell tenniük az ösztöndíjasoknak. Ha nem tudják teljesíteni a vállalt kötelezettségeket, még az is előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a tanulmányút összegét.

Persze van, aki inkább a kalandok miatt utazik. A kétoldalú államközi egyezmények keretében nemcsak Európa államaiba, hanem más földrészek egyes országaiba is elnyerhetőek ösztöndíjak a Magyar Ösztöndíj Bizottsághoz (MÖB) benyújtott pályázatokkal. Az egzotikusnak számító országok között is van „népszerűségi ranglista”, persze itt jóval kevesebb jelentkezővel kell számolni – tudtuk meg Erény Ágnestől a MÖB program koordinátorától. Népszerű országnak számít India, vagy egyes arab államok, mint például Szíria, Egyiptom. A bizottsághoz összesen 597 pályázatot adtak be a 2008 – 2009-es tanévre, amiből 395-öt támogattak. A MÖB Szeptember 22 – én tartja meg nyílt tájékoztató napját  melyen bemutatják azokat a lehetőségeket, melyekre pályázhatnak a hazai diákok.

Schäffer Dániel

eduline

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.