Felvételi 2026: ennyi állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg a Semmelweis Egyetemen

A Semmelweis Egyetemen a 2026-os felvételi eljárásban pontosan ugyanannyi helyet hirdettek meg, mint 2025-ben.

2876 fő- pontosan ennyi hallgatót vehetnek fel állami ösztöndíjjal a Semmelweis Egyetem szakjaira.

A kapacitásszámok képzésterületenként a következőképpen alakultak:

  • orvos- és egészségtudomány: 2705 fő
  • pedagógusképzés: 118 fő
  • társadalomtudomámy: 53 fő

Itt érdemes megjegyezni, hogy a 2025-ös felvételihez képest az orvos-és egészségtudományi képzési területen idén nem változott a kapacitásszám. Ezekbe természetesen beletartozik például a fogorvos, a gyógyszerész vagy az ápolás-betegellátás szak is.)

Egyébként az általános orvosi szak a 2025-ös felvételin is a legnépszerűbb 10 szak között szerepelt, hiszen első helyen 2625-en jelölték meg, az összes jelentkező száma pedig 7704 volt. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a 2024-es felvételin első helyen összesen 2428-an jelentkeztek orvosnak.

A 2025-os felvételin a SE-n az általános orvosi szakhoz az állami ösztöndíjas helyhez legalább 427 pontra volt szükség. A felvételizőknek pedig kötelezően kellett emelt szinten érettségizniük a biológia mellett kémiából vagy fizikából.

 

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.