Itt a teljes lista: ilyen pontszámítási szabályok lesznek a különböző egyetemeken 2024-től

"Hogy lehet, hogy az egyik egyetemen 30 pontot, míg a másikon 40-et ér majd a nyelvvizsga? Milyen szakokon kell emelt szintű érettségi. és hol indítanak olyan képzéseket, ahol elegendő a középszintű vizsga?" - ezekhez hasonló kérdések sok leendő felvételiző fejében megfogalmazódtak az utóbbi hetekben. 2024-től átalakul a pontszámítás az egyetemi felvételin, minden intézmény saját hatáskörben dönthet többek között arról is, hogy mire és hány pluszpontot ad majd a jelentkezőknek. Elhoztuk az összes egyetem szabályait.

  • Eduline

A Felvi megosztotta és folyamatosan frissíti azt a listát, amelyben a két év múlva felvételizők megnézhetik, hogy a kiválasztott egyetemen mi alapján számolják majd a pontjaikat.

2024-től szinte teljesen átalakulnak a felvételi pontszámítás szabályai - bár marad az 500 pontos rendszer, az egyetemek saját hatáskörben dönthetnek majd arról, milyen érettségi tárgyakat és milyen szinten vesznek majd figyelembe, emellett saját pluszpontrendszert hozhatnak létre (intézményi pontok néven). Ennek eredmény, hogy az eddigi egységes szabályrendszer helyett, ha valaki például anglisztika szakra szeretne felvételizini, lehet, hogy minden egyetemen más pontszámítási szabállyal találkozik majd, és lehet, hogy az egyik intézményben ugyanaz a teljesítmény 380 pontot ér majd, míg a másikban 420-at.

Azért, hogy időben elkezdhessék a felvételizők a készülődést, elhoztuk a jelenleg aktuális listát a nagyobb egyetemekhez. Fontos, hogy mielőtt az egyes egyetemek szabályait tanulmányozzátok, nézzétek meg, hogy a legfrissebb dokumentumot nyitottátok-e meg, a listák ugyanis frissülhetnek.

Mit találtok az egyes egyetemek nevei alatt?

  1. Megtaláljátok a tanulmányi pontokat - hogy az adott intézmény milyen középiskolai eredményeket vesz figyelembe az adott szakon/karon.
  2. Megtaláljátok az érettségi pontokat - hogy az adott intézmény milyen érettségi tárgyakat vesz figyelembe az adott szakon/karon (ötödik, azaz választható tárgyként), illetve az érettségi követelményeket milyen szinten várják: elég-e a középszintű vizsga vagy emelt szinten is kell valamiből érettségizni.
  3. Végül pedig megtaláljátok az intézményi pontokat (korábbi nevükön többletpontokat) - hogy az adott intézmény miért és hány többletpontot ad majd az egyes szakokon. Mennyit ér majd a nyelvvizsga, kell-e felvételi vizsgát tenni, és beszámítják-e szakképzésben szerzett oklevelet, szakmai tapasztalatot vagy éppen versenyeredményeket.

Nagyon fontos, hogy 2024-től a fenti szabályok minden egyetemen, karonként, sőt akár szakonként is eltérőek lehetnek - nem minden jogászképzésen vagy pénzügyi szakon lesznek azonosak a szabályok.

Állatorvostudományi Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Budapesti Gazdasági Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Budapesti Metropolitan Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Budapesti Corvinus Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Debreceni Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Dunaújvárosi Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Edutus Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Eötvös Loránd Tudományegyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Gábor Dénes Főiskola

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Gál Ferenc Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Kodolányi János Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Károli Gáspár Református Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Miskolci Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Milton Friedman Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Neumann János Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Nyíregyházi Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Óbudai Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Pannon Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Pécsi Tudományegyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Semmelweis Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Soproni Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Széchenyi István Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Szegedi Tudományegyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Tokaj-Hegyalja Egyetem

tanulmányi pont

érettségi pont

intézményi pont

Amennyiben a többi intézmény, hittudományi főiskola, egyetem vagy magánegyetem felvételi szabályai érdekelnek benneteket, ide kattintva éritek el őket.

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.