Egy szakon sem teszi kötelezővé az emelt szintű érettségit a Pannon Egyetem

Ez már a 2023-as felvételi szezonban is érvényes lesz. Az emelt szintű érettségiért persze pluszpont jár majd.

  • Eduline

„A 2023-ban és 2024-ben jelentkező hallgatók számára a Pannon Egyetem alapszakjai közül egyikhez sem kötelező az emelt szintű érettségi megléte. Azaz a Pannon Egyetem felelősen úgy döntött, hogy nem lehet kirekesztő kritérium egy emelt szintű felkészítéshez való hozzáférés a felsőoktatáshoz való hozzáférés során” – írta közleményében az egyetem.

Persze ha valakinek van emelt szintű érettségije, azért 2023-ban a korábbi szabályok szerint továbbra is megkapja az 50 pluszpontot, 2024-től pedig kiemelt pontszámot ér az emelt érettségi.

„A Pannon Egyetemre jelentkezők minden megfelelő eredményű emelt szintű érettségiért további plusz pontot kaphatnak (kiemelten értékelve, ha az a felvételi tárgyak egyikéből van)” - írják.

A minimumponthatárok maradnak: a felsőoktatási szakképzéseken 240, alapképzéseken pedig 280 pont lesz, a mesterképzésen változatlanul 50 lesz az intézményi minimumponthatár.

Nyelvtudásért legfeljebb 65 intézményi pluszpont jár majd 2024-től, részvizsgával is lehet pontot szerezni, és az eddigieknél több pontot ér, ha valaki több nyelvet is beszél. Az egyetem által szervezett továbbtanulási programokon való részvételért is pluszpont járhat. Azt írják, a következő típusú továbbtanulási programok esetében teszik lehetővé az intézményi pontok megszerzését: kompetenciamérés, szintvizsgával záruló felkészítők, tehetséggondozó programok, tematikus nyári táborok, motivációslevél- és videókészítés. Ezekkel akár 50 pontot is lehet szerezni.

  • Legalább 60 százalékos eredmény kompetenciateszten: maximum 25 pont
  • Szintvizsgával záruló, intézmény által szervezett felkészítő programban megfelelt minősítés: 15 pont, kiválóan megfelelt minősítés: 25 pont
  • Motivációs levél és videó készítése programban megfelelt minősítés: 15 pont, kiválóan megfelelt minősítés: 25 pont
  • Részvétel intézményi  tehetséggondozó programban (például Kar Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola program, illetve Polinszky Tehetséggondozó programja): maximum 25 pont
  • Részvétel tematikus intézményi szervezésű nyári táborban: maximum 10 pont

Ezen kívül a versenyeredményekért és a sportteljesítményért járó korábbi többletpontokat is megtartották, ahogy minden korábbi esélyegyenlőségi kategóriát is.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.