Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ahogy már tavaly is, 2022-ben is 400 pontban határozták meg az előzetes ponthatárok maximumát, azonban a végleges számok ennél magasabbak is lehetnek, megnéztük, mennyivel.
Fontos azonban, hogy a végleges felvételi ponthatárok nem egyenlőek az előre bejelentett pontokkal. A végleges számok lehetnek akár magasabbak, de akár alacsonyabbak is. Ezekről a pontokról azt is fontos tudni, hogy - amelyik szakon van ilyen ponthatár - mindenképpen el kell érnetek ahhoz, hogy bekerüljetek az egyetemre állami ösztöndíjas képzésre, függetlenül attól, hogy melyik egyetemre mentek.
A legnépszerűbb szakokon 2022-ben is vannak előzetes ponthatárok, de ahogy már írtuk, sehol sem magasabbak 400 pontnál - a teljes listát itt nézhetitek meg.
Milyen lett a végleges?
2021-ben gazdálkodás és menedzsment szakon például 400 volt az előzetes ponthatár, a végleges számok pedig például a Corvinuson jóval magasabbak lettek: a magyar nyelvű képzésre 451 ponttal, az angol nyelvű képzésre 466 ponttal lehetett bekerülni.
Kommunikáció- és médiatudományon is 400 volt az előzetes limit, itt a Corvinuson 442 pont, az ELTE-n pedig 414 pont lett a végleges ponthatár az ingyenes szakokon. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetem ezzel szemben maradt a 400 pontos határ a végleges számoknál is.
A kereskedelem és marketingre készülőknek is 400 pont volt a minimum, a végleges számok, itt sokkal nem lettek magasabbak: 410 pont kellett az ELTE képzésére, viszont több egyetemen marad a 400 pontos limit. Akik pedig turizmus-vendéglátásra jelentkeztek az előzetes 400 pont helyett 401 pontos végleges határokkal találhatják szembe magukat ma este. A pénzügy- számvitel szakon is 400 pont volt az előre meghúzott ponthatár, azonban a végleges számok itt is 1-2 ponttal lettek magasabbak a nagyobb egyetemeken is.
Kíváncsiak vagytok a korábbi évek ponthatáraira? Itt megnézhetitek őket nem csak az előzetes ponthatáros szakok kapcsán.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).