Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyszer még van lehetőségetek változtatni a megjelölt egyetemek, főiskolák sorrendjén 2021-ben is. Hogyan? És mikor? Mutatunk minden részletet.
Nemrég összeszedtünk minden feladatot, határidőt és teendőt, amire figyelnetek kell majd a tavaszi ügyintézés alatt, most csak a sorrendmódosítás szabályait részletezzük. Április 19-től kezdődik a tavaszi ügyintézési időszak azoknak, akik 2021 szeptemberében az egyetemen kezdik el a tanulmányaikat.
Akkor érdemes sorrendet módosítani, ha valamiért megváltozott a preferencia-sorrendetek - azaz már nem az az első egyetem vagy szak, ami a jelentkezés leadásakor volt. Például, ha időközben rájöttetek, hogy a mérnökinformatikus szak helyett inkább a mechatronikai mérnök lesz az igazi.
Ezzel nincs is baj, ha mind a két szak szerepel a listátokban, akkor egy kattintással megcserélhetitek a sorrendet. Viszont nagyon fontos, hogy sorrendmódosítás címszó alatt csak a jelentkezéskor megadott szakok elbírálási sorrendjén lehet változtatni, teljesen új képzést nem vehettek fel.
Ez alól viszont kivétel a megjelölt jelentkezési hely másik – még meg nem jelölt – finanszírozási formájának felvétele. Tehát, ha például biztosak vagytok benne, hogy a pszichológia a ti szakotok, de biztosra mennétek az önköltséges képzés megjelölésével, akkor ha a jelentkezéskor nem tettétek, ezt felvehetitek a listába - viszont csak a már megjelölt egyetem, már megjelölt képzési formájában vehetitek fel a szakot, csak a finanszírozási forma lehet más.
Bár új intézményt már nem tudtok hozzáadni a jelentkezéshez, viszont, ha van olyan jelentkezés, amit vissza szeretnétek vonni, azt még megtehetitek. A visszavonás nem számít sorrendmódosításnak, erre ettől függetlenül is van lehetőségetek, de ha egyszer töröltétek a jelentkezést, vissza az már nem állítható.
Ez az időszak július 8-ig tart, eddig van időtök ezeket átgondolni, illetve minden más módosítást, feltöltést, javítást megtenni.
A 2021-es felvételivel kapcsolatos legfrissebb híreiket itt olvashatjátok el.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.