Öt dolog, ami szigorúan tilos az érettségin

Puskázni az írásbeli vizsgán? Hamarabb beadni a kitöltött feladatsorokat? Túl későn indulni az írásbeli vizsgára?

  • Eduline

1. Puskázni

Egyszerűen nem éri meg. Amíg elkészítitek a puskát, meg is tudjátok tanulni az adott anyagot, másrészt a lebukásnak nagyon komoly következményei vannak. A legenyhébb szankció, hogy érvénytelenítik az adott feladat megoldását, súlyosabb esetben javítóvizsgára is küldhetnek, akár az összes tárgyból. Inkább használjátok a legális segédeszközöket. Ezekről bővebben itt olvashattok.

Shutterstock

2. Hamarabb beadni a feladatsort

Lehet, hogy rövid időre kivívjátok a többiek elismerését, ha fél órával hamarabb felálltok, végül mégis azok járnak jól, akik kihasználják az időt. Olvassátok át még egyszer a feladatokat, előfordulhat ugyanis, hogy a nagy izgalomban félreértettétek az egyik utasítást, emiatt értékes pontokat veszíthettek.

A magyarérettségin érdemes többször is átolvasni az esszét, és - ha szükséges - felütni a helyesírási szótárt, a helyesírási hibák miatt ugyanis tizenöt pontot is levonhatnak. Arra is figyeljetek, hogy az írásotok olvasható legyen, a csúnya íráskép miatt három pontot veszíthettek.

3. Lekésni a vizsgakezdést

Ellenőrizzétek, hogy beállítottátok-e az ébresztőt, készítsétek elő a másnapi ruhát, stoppoljátok le a fürdőszobát, tehát tényleg figyeljetek oda, nehogy elkéssetek, ugyanis a későket nem lehet beengedni a vizsgára.

A legjobb, ha a bérletvásárlást sem hagyjátok hétfőre - erre még a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is felhívta a figyelmet. A hosszú hétvége miatt aznap sokkal többen lesznek a bérletpénztáraknál, mint máskor. Ha mégis késnétek, csak abban az esetben tehettek pótló vizsgát, ha önhibátokon kívül maradtatok le az írásbeliről. Ilyen volt a tavalyi óbudai autóbaleset is.

Wikipedia

4. Csak átfutni a feladatokat

Elolvastátok a feladatot, neki is láttatok a megoldásnak, de a végén kiderült, hogy teljesen más szempontok szerint kellett volna feldolgoznotok a forrást? Gyakrabban előfordul, mint gondolnátok.

Feladatsorok és megoldások az eduline-on

Május 5-én a közép- és emelt szintű magyarvizsgával kezdődik a 2014-es tavaszi érettségi: az első héten az irodalom mellett a matek, a történelem, az angol és a német kerül sorra.

Az eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, iratkozzatok fel hírlevelünkre, vagy lájkoljátok Facebook-oldalunkat. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

A feladat kiválasztását sem szabad elrontani. A középszintű töriérettségin a feladatsor második felében szereplő nyolc esszéfeladat közül például hármat kell kiválasztani. Egyet az egyetemes történelemre vonatkozó két problémamegoldó feladat közül, egyet a magyar történelemre vonatkozó rövid feladatok közül, és egyet a magyar történelemre vonatkozó hosszú feladatok közül, a két magyar történelmi feladat azonban nem vonatkozhat ugyanarra a történelmi korszakra. Nagy baj, ha nem ezeknek a szabályoknak megfelelően választjátok ki a témákat.

5. Éjszakázni

Az éjszakába nyúló magolás nem jó ötlet - kialvatlanul indultok majd másnap a vizsgára, és a már megtanult tananyagot sem fogjátok tudni felidézni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.