Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már most beteltek a budapesti magánkollégiumok. A honlapon azt írják jelentkezni azonban érdemes, mert elképzelhető, hogy iskolakezdésig történik visszamondás.

Ahogyan arról már korábban írtunk, alternatív lehetőség lehet az albérlet vagy egyetemi kollégiumok mellett a magánkollégium. Akik még nem döntöttek vagy nem jelentkeztek sehova, egy rossz hírrel kell szembesülniük, ugyanis ezek a budapesti magánkollégiumok mind beteltek már.
"Férőhelyeink beteltek, azonban jelentkezésed érdemes így is elküldened, mert elképzelhető, hogy iskolakezdésig történik foglalás visszamondásunk" - ez a felhívás fogad a Grassalkovich, a Garay, a Szív és a Thököly magánkollégiumoknál is.
Így tehát azok, akik várják az egyetemi kollégiumok visszajelzését, és ha sikertelenül járnak, nagy valószínűséggel nekik már csak az albérlet marad.
Elindult az őrült lakásvadászat, sok tulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését
Sok lakástulajdonos megvárta a ponthatárok kihirdetését és csak ezt követően dobta piacra a kiadó lakását , ezért augusztus első napjaiban jóval több kiadó lakást lehet találni, mint egy hónapja. Augusztus első napjaiban 28 százalékkal több kiadó ingatlanból lehetett válogatni, mint július közepén, a ponthatások kihirdetése előtt - derül ki az ingatlan.com országos, több mint 10 ezer kizárólag magánszemélyek által feladott hirdetéseken alapuló elemzéséből.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.