Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Évről évre matematikából teljesítenek a leggyengébben az érettségizők, tavaly a maximális pontszám alig több mint felét szerezték meg a diákok.

A tavalyi érettségi osztályzatok átlaga – beleértve mind a közismereti, mind a 2017-ben kötelezővé tett szakgimnáziumi szakmai vizsgákat – 3,66 volt, pontosan olyan, mint egy évvel korábban vagy éppen 2005-ben, a kétszintű érettségi rendszer bevezetésének évében.
Itt van a matekérettségi megoldása: így kellett megoldani a rövid feladatokat
Délelőtt 11-kor véget ért a középszintű matekérettségi, mi pedig már jövünk is a nem hivatalos megoldásokkal - itt nézhetitek meg, jól oldottátok-e meg a feladatsor első, rövid példákból álló részét. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
Matekérettségi megoldások: jól oldottátok meg a második rész kötelező feladatait?
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.
Itt találjátok a középszintű matekérettségi
,
itt pedig az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását
.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.
Alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők matekból.
Magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni a kettest a középszintű matekérettségin.

Az érettségi négy fő kötelező tárgya, a magyar, a matematika, a történelem és az idegen nyelv közül egyébként angolból teljesítettek a legjobban a diákok, de közel hasonló eredményeket produkáltak magyarból, történelemből és németből is.
A matek – ahogy a korábbi években – tavaly sem tartozott a nagy kedvencek közé, a középszinten érettségizők átlagosztályzata 3,15 volt. A leggyengébb eredmény a 2015-ös érettségin született, akkor még a hármas átlagot sem érte el a több tízezer középszinten érettségiző eredménye.
Meglepő, de évről évre fizikából, kémiából és informatikából teljesítenek a legjobban az érettségizők. Nem véletlenül: ezekből a tárgyakból tényleg csak az jelentkezik közép- vagy emelt szintű vizsgára, akinek a továbbtanulás miatt muszáj.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.
Alapvetően korrekt feladatokat kaptak az érettségizők matekból.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen
13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).