Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Összességében nem tartották megoldhatatlannak, de könnyűnek sem nevezték az idei matematika érettségi írásbeli feladatokat az intézményvezetők és szaktanárok.

A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója úgy fogalmazott, voltak szokatlannak tűnő elemek, de összességében átlagos nehézségű, egyáltalán nem megoldhatatlan feladatsor volt az idei matematika írásbeli érettségi. Balogh László szerint "mérésre alkalmas", szokásos nehézségű feladatokat kaptak a diákok, nem volt olyan kérdés, amelyre ne lehetett volna készülni. Lábodi Gyöngyi, a nagykanizsai gimnázium matematika munkaközösségének vezetője hozzáfűzte: lehet, hogy néhány kérdést másként tettek fel a tételsor összeállítói, de ez nem tette megoldhatatlanná a feladatokat. Nem volt könnyű, de a szokatlannak tűnő kérdésekkel együtt sem számított a megszokottnál nehezebbnek az idei érettségi - vélekedett.
A középszintű matekérettségi feladatsora és hivatalos megoldása
Az emelt szintű matekérettségi feladatsora és hivatalos megoldása
A matekérettségi első részének nem hivatalos megoldása
A matekérettségi második részének nem hivatalos megoldása
Az átlagnál kicsit nehezebbek voltak
A szekszárdi Garay János Gimnázium érettségiző diákjai az utolsó percig dolgoztak a feladatokon a rendelkezésükre álló három órában - mondta Heilmann Józsefné igazgató. A gimnáziumban 143 diák vizsgázott középszinten. Straubingerné Kemler Anikó, az iskola matematika tanára szerint a feladatok a korábbi évek átlagánál kicsit nehezebbek, de megoldhatóak voltak, és mindegyik benne van a tananyagban. Ritkábban szerepelnek az érettségin például a vektorok, és meglepő volt, hogy két, sorozattal kapcsolatos példa is akadt, a statisztika és a valószínűségszámítás ugyanakkor minden évben előfordul a feladatok között - mondta. "A diákok nehéznek mondták a vizsgát, hosszú volt a feladatsor, nem volt idő arra, hogy ha valamit nem tudtak, visszatérjenek rá, és hosszabban elgondolkodjanak rajta" - fűzte hozzá.
A begyakorolt típusokra számítottak
Szentendrey Rita, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium matematikatanára a diákok véleményét összegezve azt mondta: a többség szerint nem volt megoldhatatlan a feladatsor, de könnyű sem. Hozzátette: az érettségi feladatok első része kifejezetten könnyű volt az idén - alapszintű matematikai ismeretekkel a maximális pontszám elérhető volt -, a második rész azonban nem teljesen fedte a várakozásokat. Nagyon sok volt a szöveges feladat, amelyekben meg kellett találni a matematikai tartalmat, a diákok viszont inkább a begyakorolt feladattípusokra számítottak - mondta a pedagógus. Az iskolában 118-an tettek középszintű írásbeli vizsgát.
”Nehezebb volt, mint tavaly, de nem teljesíthetetlen”
A Balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója azt közölte: nehezebb volt a matematika érettségi, mint tavaly, de nem teljesíthetetlen. Sinkóné Frenka Anikó a tapasztalatokat összegezve elmondta: korrekt módon összeállított feladatokkal dolgoztak a diákok, a vizsga nagyon sok tananyagot lefedett, sokoldalú volt, így ha valaki folyamatosan tanult, össze tudta szedni a pontokat. A balassagyarmati iskolában 97-en érettségiztek középszinten. Az igazgató arra is kitért, hogy kitartóak voltak a vizsgázók, csaknem mindannyian a beadási határidő végéig dolgoztak, alig volt olyan, aki előbb felállt. A hétfői magyar érettségin többen egy órával hamarabb befejezték a feladatmegoldást - tette hozzá.
Az első részt találták nehezebbnek
Csapos Zsolt, a nyírbátori Báthory István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy a diákok többségének elmondása szerint nehéz volt az idei matematika érettségi feladatsora. Tájékoztatása szerint az érettségizők az első, 45 perc alatt megoldandó feladatrészre és a második feladatsor kidolgozására is sok időt fordítottak. Az első feladatsort a diákok kimondottan nehéznek találták, a feladat második részére adott időt végigdolgozták. A felügyelő tanárnak az érettségi végén szólnia kellett, hogy a diákok fejezzék be a munkát, mert sokan az utolsó percben is dolgoztak - mondta.
Matekérettségi: feladatsorok és megoldások elsőként itt! Percről percre
Síkgeometria, egyenletrendszer és valószínűségszámítás a második részben
"Nem is rémlik, hogy egyenletrendszer is lett volna benne" - az első diákvélemények
Íme, a legérdekesebb kérdések az érettségiről
Képek: ekkor az érettségizők még nem tudták, mi vár rájuk
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).