Síkgeometria, egyenletrendszer és valószínűségszámítás a második részben

A matekérettségi második része már könnyebb, mint az első volt, így összességében egy megoldható érettségi feladatsort kapunk, bár a szaktanár szerint 100 százalékosra valószínűleg nem fogják tudni megírni a középszinten érettségizők.

  • Eduline
Túry Gergely

A matekérettségi második része már könnyebbnek bizonyult az elsőnél a szaktanár véleménye szerint. Van benne síkgeometriai feladat, amit valószínűleg az is meg tud oldani, aki nem gyakorolt rá túlzottan, vagy már régen tanulta a matekot.

A középszintű matekérettségi feladatsora és hivatalos megoldása

Az emelt szintű matekérettségi feladatsora és hivatalos megoldása

A matekérettségiről folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok.

A feladatsor első részéről itt olvashattok.

A következő feladat egyik része ugyanakkor nehéz, mert egyenletrendszert kell felírni, ez pedig középszinten nem biztos, hogy megy mindenkinek.

A 16-18-as feladatok közül a diákoknak kettőt kell választani, a szaktanár véleménye szerint idén eltértek a megszokottól, ugyanis egyik feladat sem kirívóan nehéz. Ezek között a feladatok között van százalék- és térfogatszámítás, statisztika és valószínűségszámítás, valamint egy komplexebb, kombinatorikát, valóságszámítást és halmazelméletet magába foglaló is. A szaktanár valószínűsíti, hogy ezt a feladatot hagyják ki majd legtöbben.

A matekérettségiről összeségében elmondható, hogy az eleje kifejezetten nehéz volt, a második része azonban megoldható. A szaktanár véleménye szerint azonban jószerével senki sem lesz a középszinten érettségizők között, aki 100 százalékosra meg tudja írni.

Matekérettségi: feladatsorok és megoldások elsőként itt! Percről percre

Síkgeometria, egyenletrendszer és valószínűségszámítás a második részben

Friss infó a matekérettségiről: ilyet még nem láttak az érettségizők

"Nem is rémlik, hogy egyenletrendszer is lett volna benne" - az első diákvélemények

Íme, a legérdekesebb kérdések az érettségiről

Képek: ekkor az érettségizők még nem tudták, mi vár rájuk

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.