Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Közelednek a középiskolai felvételi következő fontos dátumai, és a felsőoktatásban is lesz mire figyelni a következő hetekben. Összegyűjtöttük a legfontosabb márciusi dátumokat.

Középiskolai felvételi:
2018. február 22. – március 13.: A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében
2018. március 14.: A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét.
2018. március 21–22.: A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában. A módosításra a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben van lehetőség 2018. március 21-én és 22-én, a felvételi lapok kitöltésével megegyező módon, azaz: az általános iskola 8. évfolyamán tanulók, valamint azon 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők, akiknek felvételi lapjait az általános iskola készítette el, a módosítást szintén a tanuló általános iskolájában végezhetik el - olvasható a hivatal oldalán.

A középiskolai felvételiről és a fontos határidőkről itt olvashattok bővebben.
Diákhitel-igénylés:
A következő diákhitel-igénylési határidő 2018. március 19. A diákhitellel kapcsolatos információk, tudnivalók a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu-n érhetőek el, a budapesti Kacsa utcai ügyfélszolgálaton pedig továbbra is lehetőség van személyes ügyintézésre.
Középiskolai felvételi: az írásbeli megvolt, de milyen határidőkre kell még odafigyelni?
Szombaton több tízezer diák írta meg a központi középiskolai felvételit, nemsokára pedig az eredményt is megtudhatják. De mi jön ezután? Kik írhatnak pótló vizsgát, mikor lesz nyilvános az ideiglenes felvételi rangsor? Kik írhatnak pótló vizsgát? Pótló írásbeli vizsgát azok a diákok írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).