50 óra közösségi munkát kell végeznie annak, aki idén kezdi a középiskolát

Azoknak a diákoknak, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9.

  • Eduline
Közösségi munka: 50 óra kell az érettségihez
Túry Gergely

Azoknak a diákoknak, akik szeptemberben kezdik meg középfokú tanulmányaikat a 9. évfolyamon, a következő három tanévben összesen legalább 50 óra szociális vagy karitatív tevékenységet kell végezniük, a munkát az iskola biztosítja. Az egy évvel ezelőtt bevezetett iskolai közösségi szolgálat célja, hogy a fiatalok jobban figyeljenek oda embertársaikra, és erősödjön bennük a társadalmi érzékenység - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A 2016. január 1-je után érettségizők csak akkor kaphatnak érettségi bizonyítványt, ha igazolni tudják, hogy legalább 50 óra közösségi munkát végeztek. A közösségi szolgálat csak olyan, rendeletben meghatározott tevékenység lehet, amely társadalmilag hasznos és valamely közösség javát szolgálja, és amelyet a diákok térítésmentesen végeznek. Ez lehet egészségügyi, környezetvédelmi, sport, vagy más területen végzett munka is. Közösségi szolgálatot az iskolán belül és olyan fogadó intézményben vagy szervezetben lehet végezni, amely megfelel a jogszabályban foglalt feltételeknek.

Fontos, hogy a közösségi szolgálatot a 9-11. évfolyamon kell elvégezni. A nyári szünetben is lehet dolgozni, ha ezt az iskola és a fogadó intézmény megszervezi. További információ a jelentkezési feltételekről és a már regisztrált fogadó intézmények listájáról az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által létrehozott Közösségi Szolgálat Portálon található. 2014-től nehezebb lesz bekerülni egyetemre, főiskolára: erről itt olvashattok.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.