Nekik lesz a legtöbb dolguk: ezekre a szakokra is nehéz lesz bekerülni 2018-ban

2018-ban is nehéz dolguk lesz azoknak a diákoknak, akik általános orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti vagy éppen állatorvosi képzésre szeretnének bekerülni.

  • Eduline
Túry Gergely

A 2018-as felvételin is lesznek olyan szakok, amelyekre csak azok kerülhetnek be, akik két tantárgyból is emelt szintű érettségit tesznek. Nekik van a legnehezebb dolguk, hiszen - mint a szakos listából látni fogjátok - egyik tantárgy sem tartozik a kötelező érettségi tárgyak közé.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki például állatorvosi szakra jelentkezik, a magyar, a matek, a történelem és az idegen nyelv mellett nem egy, hanem két tárgyból kell érettségiznie - ezen az osztatlan szakokon ugyanis biológiából és kémiából is a nehezebb érettségit kérik a jelentkezőktől.

Ezeken a szakokon írják elő két tárgyból az emelt szintű érettségit:

Állatorvosi: biológia emelt szinten és kémia emelt szinten

Általános orvos: biológia és fizika/kémia emelt szinten

Fogorvos: biológia és fizika/kémia emelt szinten

Gyógyszerész: biológia és fizika/kémia emelt szinten

A teljes és hivatalos listát itt találjátok.

Fontos pontszámítási szabály: ha ezek közül jelentkeztek majd valamelyik szakra, és mindkét emelt szintű érettségin legalább 45 százalékos eredményt értek el, a nehezebb érettségiért megkapjátok az 50+50 többletpontot. Ezzel elértétek a többletpontok maximumát, vagyis ebben az esetben sem nyelvvizsgáért, sem OKJ-s szakképesítésért, versenyeredményért nem jár nektek pont.

Milyen természettudományos tárgy jegyéből számolnak pontot a felvételin?

Számít-e valamelyik természettudományos tárgy eredménye az egyetemi-főiskolai felvételin? A felvételin a tanulmányi pontok kiszámításakor a magyar, a matek, a történelem és az idegen nyelv mellett valamelyik természettudományos tárgy eredményét is figyelembe veszik. Fontos: természettudományos tárgy a biológia, a földrajz, a kémia, a fizika, a természetismeret és természettudomány.

Felvételi jelentkezés lépésről lépésre - 2018

Online képzés célja: Az Eduline online videós felvételi tájékoztatója végigvezet a 2018-as felsőoktatási felvételi minden fontosabb lépésén a szakválasztástól a ponthatárhúzásig. Segítünk, hogy ne vessz el a jogszabályok útvesztőjében és ne veszíts értékes pluszpontokat a felvételi során. | | Kiemelt képzések , Tanulástámogatás

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.