Kellemetlen meglepetés is érheti a felvételizőket ma este?

Negyvenegy szakon idén is előzetes ponthatárokat húztak - ezeken az alap- és osztatlan képzéseken csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a limitet. De vajon változhatnak-e ezek a ponthatárok? Este nyolckor kiderül.

  • Eduline
Túry Gergely

Gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány, általános orvosi - többek között ezeken a szakokon is megállapítottak 2018-ra előzetes ponthatárokat.

Ezeken a képzéseken csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt - függetlenül attól, melyik felsőoktatási intézmény ilyen képzésére jelentkeznek. 

Idén könnyebb dolguk lesz a felvételizőknek

Jó hír a felvételizőknek: nyolc szakon jóval alacsonyabbak a ponthatárok, mint tavaly. Változott például az alkalmazott közgazdaságtan ponthatára, oda 30 ponttal kevesebb kell, mint tavaly, 458 helyett 428-nál húzták meg az előzetes ponthatárokat. Ugyanennyi a limit az emberi erőforrások, a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing szakon.

A turizmus-vendéglátás alapképzésen például 420 helyett 400 ponttal is lehet állami ösztöndíjas helyet szerezni, a nemzetközi gazdálkodás szakon 460 helyett 440, a pénzügy és számvitelt célzók 450 helyett 425-ös előzetes ponthatárral számolhatnak.

A ponthatárok teljes listáját itt találjátok:

null

null

Változhatnak az előzetes ponthatárok?

Fontos, hogy az elmúlt években többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárokon változtattak, a legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt pár ponttal emelkedett a limit.

Persze olyan is előfordult már, hogy pár ponttal alacsonyabb volt a limit, mint az előzetesen meghirdetett. Este nyolckor minden kiderül.

Várjátok velünk a ponthatárokat!

Az Eduline-on minden fontos információt megtaláltok: megmutatjuk, milyen programok közül választhatnak ma azok, akik nem otthon szeretnék várni a 2018-as felvételi ponthatárait, tudósítóink rendszeresen bejelentkeznek a budapesti Pont Ott Partiról, ahol (többek között) felvételizőket kérdeznek arról, milyen szakra felvételiztek, milyen eredményre számítanak, van-e B tervük, ha nem sikerül a felvételi. A 2018-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Utánajárunk, melyek 2018 legnépszerűbb egyetemei, főiskolái és szakjai, milyenek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon, és azt is megtippeljük, melyik képzésen húzzák majd a legmagasabb ponthatárt. És a lényeg: este nyolckor jövünk a 2018-as ponthatárokkal! Ha semmiről nem szeretnétek lemaradni, kövessétek Facebook-oldalunkat!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.