Angolérettségi: nem foglalkozik a CD minőségével a kormányhivatal

Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálja az angol emelt szintű érettségi technikai jellegű problémáival kapcsolatos, időben beérkezett beadványokat, de a feladatlapok és a hanghordozók szakmai minőségének vizsgálata nem feladatuk.

  • MTI
Stiller Ákos

A kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel közölte: a múlt csütörtöki emelt szintű angol írásbeli érettségivel kapcsolatban határidőn belül és azon kívül is érkeztek észrevételek. Kiemelték ugyanakkor, hogy ha az észrevétel nem a vizsgaszervezés technikai részére vonatkozik, hanem az érettségi feladatlapok és hanghordozók szakmai minőségére, annak kivizsgálása nem a kormányhivatal feladat- és hatáskörébe tartozik. 

Múlt pénteken írtunk arról, hogy az előző napi angolérettségi után többen jogi lépéseket tennének a hangfelvétel rossz minősége miatt, mert szerintük a beszélőket nem lehetett érteni. Az Oktatási Hivatal (OH) azt közölte, hogy az angol nyelvi emelt szintű érettségi hanganyaga minden tekintetben megfelelt a vizsgaleírás előírásainak. Az ügyben e hét kedden a köznevelési államtitkárság is megszólalt, közölve: az angol nyelvi érettségi ügyében nem tart sem szükségesnek, sem lehetségesnek rendkívüli intézkedést. 

A kormányhivatal közlése szerint az érettségi vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló kormányrendelet értelmében az írásbeli vizsgára vonatkozó vizsgaszervezési technikai jellegű  észrevételeket az írásbeli vizsga lezárását követő 2 órán belül az írásbeli vizsga helyszínén nyújthatja be a vizsgázó a kormányhivatalnak címezve. A vizsgálati eredményt a kormányhivatal a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának küldi meg. A vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatója a kormányhivatal vizsgálatának eredményéről és a további intézkedés szükségességéről írásban értesíti a vizsgabizottságot. 

Azon észrevételek esetében, amelyek a vizsga napjának megfelelő keltezéssel érkeztek be, de nem állapítható meg, hogy a jogszabályban meghatározott időpont figyelembevételével befogadhatóak-e, a kormányhivatali megbízottak kell nyilatkozniuk, hogy az észrevételeket határidőn - vagyis az írásbeli vizsga lezárását követő 2 órán belül - tették meg. A jogszabály alapján a határidő után beérkezett észrevételeket érdemi vizsgálat nélkül elutasítják - írta a kormányhivatal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.