Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Megugrott az angol és az osztrák egyetemeken tanuló magyarok száma az utóbbi években, a fővárosi és a...

Megugrott az angol és az osztrák egyetemeken tanuló magyarok száma az utóbbi években, a fővárosi és a nyugat-magyarországi gimnáziumok pedig arról számoltak be, hogy az elvándorlási trend idén is erősödni fog. Szülője és diákja válogatja, hogy ki miért megy el Magyarországról: van, aki elégedetlen a hazai egyetemek színvonalával, van, aki a közállapotokra panaszkodik, van, aki azért megy külföldre, mert a felsőoktatás átszabása miatt kiszorul a magyar intézményekből. Az agyelszívás és az elvándorlás tinédzserkorban kezdődik - írja a hvg.hu.
Bár a középiskolásoknak február-márciusi jelentkezésig még van idejük végiggondolni, melyik magyar főiskolán, egyetemen akarnak továbbtanulni, akik eleve külföldre készülnek, azoknak dönteniük kellett már, vagy a következő hetekben fognak határozni. A két patinás brit egyetemen, Oxfordban és Cambridge-ben, illetve az angol orvosi egyetemeken már október közepén lezárult a jelentkezés, az USA intézményeiben december és január a határidő.
A hvg.hu által megkeresett nyugat-magyarországi és budapesti középiskolák arról számoltak be, hogy őket már több diákközvetítő megkereste, túl vannak több nyugati egyetem bemutatkozásán, ahogy a két legnagyobb nemzetközi továbbtanulási börze is lezárult novemberben. A cikk folytatását itt olvashatjátok el.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.