Hány pontot szereznétek az érettségin matekból és töriből, ha holnap lenne a vizsga?

Már csak három hónap van hátra a 2018-as érettségi szezon kezdetéig. Ha szeretnétek kipróbálni, hogyan álltok történelemből vagy matematikából, tartsatok velünk február 11-én, vasárnap!

  • Eduline
Túry Gergely

Korábban már ajánlottuk nektek a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője, a Studium Generale próbaérettségi napját, amelyet ma tartanak Budapesten, Székesfehérváron, Debrecenben, Kecseméten, Győrött és Pécsett.

A jelentkezők a próbaérettségit matematikából, történelemből és közgazdaságtan tantárgyból írhatják meg, emelt és középszinten egyaránt, egy napon akár két tesztet is kitölthetnek.

"Az érettségi vizsga körülményeit és a stresszhelyzetet ténylegesen megélve, ám tét nélkül tehetitek próbára tudásotokat, valós képet kapva ezzel felkészültségetekről. A tesztsorok az EMMI tematika alapján összeállított feladatokat tartalmaznak, így segítenek felkészülni a nagy megmérettetésre hónapokkal az éles vizsgát megelőzően" - olvasható a Sudium Generale felhívásában.

Akkor sincs veszve semmi, a lemaradtatok a Studium Generale próbaérettségijéről, vasárnap ugyanis az Eduline-on megtaláljátok a feladatsorokat és a megoldásokat - csupán elő kell vennetek egy órát, néhány tollat, atlaszt, négyjegyű függvénytáblázatot, számológépet, és kitölteni a tesztet, pont annyi idő alatt, mint az érettségin. Így megtudhatjátok, hogyan álltok a felkészüléssel!

A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Emelt szintű történelem érettségi felkészítő

Online képzés célja: Az előkészítő a 2018 májusi emelt szintű történelem érettségi írásbeli és szóbeli vizsgájára készít fel. | | Tudomány, szociológia, oktatás , Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Emelt szintű matematika szóbeli érettségi felkész

Online képzés célja: Az online érettségi felkészítő tanfolyam segít a vizsga előtti ismétlésben, átfogó képet ad számodra az emelt szintű érettségi szóbeli vizsga 13 fő témájáról, valamint típusfeladatokkal be is gyakorolhatod azokat. | | Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.