Megvan, mikor hozzák nyilvánosságra a 2015-ös ponthatárokat

Mikor tudjátok meg, hogy bekerültetek-e idén a felsőoktatásba, és mit tehettek, ha nem? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.

  • Eduline
Shutterstock

Mikor tudom meg, hogy bekerültem-e egyetemre, és ha nem, mikor jelentkezhetek újra?

A felvételi ponthatárokat az idén várhatóan július 23-án húzzák: ekkor tudjátok meg, hogy a pontszámotok alapján milyen képzésre kerültetek be.

Az úgynevezett besorolási döntésről legkésőbb augusztus 5-ig kaptok értesítést e-mailben: a döntést az e-felvételi rendszeréből tölthetitek majd le. Az az egyetem vagy főiskola, amelyre bekerültetek, levélben küldi meg a felvételi határozatot, illetve azt, hogy mikor és hol kell beiratkoznotok.

Azok, akik a rendes felvételi eljárásban nem vettek részt, vagy nem kerültek be egy képzésre sem, várhatóan július végétől jelentkezhetnek majd a pótfelvételire. A ponthatárokat augusztus végén húzzák. A pótfelvételin már csak egy szakot lehet megjelölni, az egyetemek, főiskolák pedig szinte csak önköltséges képzéseket hirdetnek meg.

A 2015-ös felvételi kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.