Lényegesen kevesebb eddig az önköltséges képzésre felvettek száma

Idén háromból két jelentkezőt felvettek az egyetemre vagy főiskolára, de még javulhat az arány.

  • eduline/mti

Idén némi emelkedést mutatott a felsőoktatási képzésre jelentkezők száma. Bár ez csak töredéke a tíz évvel korábbi számoknak, ez többnyire a fiatalok számának természetes csökkenésével, valamint a korábban a képzésekből kimaradók számának mérséklődésével magyarázta egy korábbi interjújában Palkovics László oktatási államtitkár.

MTI

A finanszírozási formában egyelőre nagy lemaradást mutat a korábbi évekhez képest az önköltséges hallgatók száma, de ez a pótfelvételi jelentkezések nélküli adat. A tanévkezdésre további 7-9 ezer hallgatót tudnak felvenni ebben a formában az intézmények.

MTI

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.