Újra változnak az érettségi szabályai: csak az vizsgázhat, aki önkénteskedik

A mostani kilencedik osztályos középiskolásoknak a köznevelési törvény szerint az érettségi vizsga előfeltételeként...

  • Eduline
Ballagás. 2016-tól 50 óra közösségi munka is kell az érettségihez
Stiller Ákos

A mostani kilencedik osztályos középiskolásoknak a köznevelési törvény szerint az érettségi vizsga előfeltételeként 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteniük. Az idősek látogatásától az irodai munkáig sokféle feladat közül választhatnak - emlékeztet a delmagyar.hu.

A köznevelési törvény szerint a 2016-ban érettségiző diákoknak már kötelező lesz 50 óra közösségi szolgálatot igazolniuk. A jogszabály azt javasolja, hogy a diákok 9. és 11. osztály között teljesítsék a kötelességüket. Bár valamennyire lehet ezt tömbösíteni, a cél a folyamatosság, vagyis az, hogy heti 1-2 óra elfoglaltságot jelentsen a tanulóknak – közölte korábban Gloviczki Zoltán volt közoktatásért felelős helyettes államtitkár.

Elmondta, hogy a kormány segíti az iskolákat a közösségi szolgálat megszervezésében. Megjelent egy segédlet, amely megválaszolja a gyakorlati kérdéseket, illetve mintákat javasol. TÁMOP-projektben több mint egymilliárd forintra pályázhatnak az intézményfenntartók az iskolai közösségi szolgálat megvalósításához, valamint létrejött a Közösségi Szolgálat Portál, amely napi gyakorlati információkat ad. Idén érettségizel? Kövesd ingyenes előkészítőnket napról napra magyarból, matekból és töriből itt!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.